Mozgó Világ, 1995. július-december (21. évfolyam, 7-12. szám)
1995 / 12. szám - INTERJÚ - Bonifert Mária: "Áttörni az értelmiségi üvegburát" - Beszélgetés Lengyel Lászlóval
„Áttörni az értelmiségi üvegburát” Lengyel Lászlóval beszélget Bonifert Mária Lengyel Lászlóról, az örök ellenzékiről aztán nem lehet elmondani, hogy lojális lenne bárkivel. Sok mindent mondtak róla: az ördög ügyvédje, országutak pulóveres vándora, magas udvarokban lézengő ritter, udvari nagyságok lábikrájába mardosó kutya. Nyughatatlanul csapongó szellem, a művészetektől a politikáig mindenhez ért. Az ország húsz éve ügyeletes Kasszandrája: még jó, hogy egyetlen jóslata sem teljesedett be maradéktalanul. Még senkinek sem sikerült láncra fogni, bár szinte minden kormány megpróbálta: legutóbb a miniszterelnöki tanácsadó testületből ugrott ki, még mielőtt az összeomlott volna. Amióta az MSZMP-ből kizárták, kihívóan, szinte pökhendien hangoztatja függetlenségét. De vajon lehet-e, létezhet-e független értelmiség ma Magyarországon? Vagy csak a függés módja változott: az értelmiség a Kádár-rendszerben a Fehér Háztól, ma a politikai pártoktól, szakmai lobbiktól és pénzügyi csoportoktól függ? Azért ez ellen tiltakoznék. Már a hetvenes-nyolcvanas években is voltak értelmiségiek, értelmiségi csoportok, amelyek függetlenek voltak a pártközponttól, s ehhez nem kellett feltétlenül ellenzékinek lenni. Létezett egyfajta értelmiségi magatartás, az értelmiségi megpróbálta kritikusan elemezni a helyzetet: közgazdászok, szociológusok, írók, akik ha nem is a legnagyobb napilapokban vagy a rádió és tévé főműsoridejében, de kisebb példányszámú tudományos folyóiratokban, késő esti rádióműsorokban elmondták véleményüket a fennálló rendszerről. Az akkori, szétesőben lévő egyetlen párt már nem volt képes kikényszeríteni a lojalitást ezekből az emberekből, kénytelen volt eltűrni bizonyos politikai függetlenséget. A rendszerváltozás során fellépő új pártokról már nem mondható el ugyanez. Az egyes pártok holdudvarához tartozó értelmiségieknek kötelességszerűen pártértelmiséggé kellett válniuk, a választási kampányban a párt programjának megfelelően kellett nyilatkozniuk a gazdaság, a kultúra, az oktatás kérdéseiről. Aki kimaradt a pártokra szakadó rendszerből, annak egyszerűen nem volt levegője, hiszen minden a kerekasztal-tárgyalásokon, azután a parlamentáris térben dőlt el. - Nem volt levegője, vagy nem volt pénze. A véleményformáláshoz, de a vélemény szimpla megjelenítéséhez is, egy folyóirat, könyv kiadásához pénz, szponzor, támogató kell. Meg lehet-e őrizni ilyen körülmények között a függetlenséget? - A teljes függetlenség státusa nyilvánvalóan illúzió. A megélhetés valamilyen értelemben függőséget is jelent, hacsak nem örökölt valaki óriási vagyont, amely abszolút anyagi függetlenséget biztosít számára. De a függőségnek is nagyon sok fokozata van. Nem ugyanaz, ha valaki érdekkijárója, érdekképviselője, ha úgy tetszik, fizetett értelmiségije egy adott tőkecsoportnak, vagy egy szakmai csoportosulás tagja, amely persze szintén függ valamilyen tőkecsoporttól. De vannak olyanok is, akik egészen az aszketizmusig csökkentették életnívójukat és kapcsolati rendszerüket, s ezen az áron valóban függetlenek maradtak. Az értelmiség azonban azért értelmiség, mert szeretne valamiféle hatást kifejteni, befolyást gyakorolni a körülötte lévő világra. Ha kivonul, lemond