Mozgó Világ, 1996. január-június (22. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 2. szám - TANULMÁNYOK - F. Dózsa Katalin: Egyedül leszünk? A Fővárosi Képtárról
Vajda Lajos, Egry József stb.), arról nem is beszélve, hogy Kondor Béla, Bálint Endre, Ország Lili, Csernus Tibor, Lakner László olyan remekműveit őrzik, amiket csak a BTM mert annak idején megvásárolni. Nem folytatom a felsorolást, tessék inkább végigsétálni a Kiscelli Múzeum állandó képzőművészeti kiállításán (lustábbak a BTM anyagát ismertető, a Corvina Kiadónál ebben az évben megjelent kötetet forgathatják). Ha ezt megtették, valószínűleg teljes mértékben egyetértenek Földes Emília művészettörténész megállapításával: „A leltárkönyveket és a kiállítási dokumentációkat lapozva ma már hihetetlennek tűnik, s tiszteletet ébreszt a remekművek sora, amit néhány év alatt vásároltak.” Mi történt? Egyszerűen a Képtár dolgozói nem a témakörükbe vágó alkotásokat vásároltak, felrúgtak egy a II. világháború után létrejött egyezséget, és ízlésük szerint gyarapították a főváros pénzén a képtárat? Leegyszerűsítve így is lehet fogalmazni, de ennél sokkal többről van szó. Ahhoz, hogy a kérdést teljes mélységében megértsük, fel kell idéznünk a képtár történetét. A székesfőváros törvényhatósági közgyűlése 1880-ban úgy rendelkezett, hogy évi 4000 forintot a „honi képzőművészek támogatása”* 2 céljára biztosít, majd megalakította a Székesfővárosi Képzőművészeti Bizottságot. A Bizottság „polgári arczképcsarnok” létrehozására törekedett, 1884- ben pedig városképpályázatot hirdetett. Ez a pályázat nem volt túl sikeres, mindössze 5 látképet és 7 vázlatot vásároltak, de hogy maga a műfaj, a városkép ekkor még nem vesztette el aktualitását, jelzi a gyűjteményben található XIX. század végi, XX. század eleji budapesti látképek nagy száma. Bokros Birmann Dezső: Női fej Pátzay Pál: Gyümölcshordó fiú