Mozgó Világ, 1996. január-június (22. évfolyam, 1-6. szám)

1996 / 2. szám - TANULMÁNYOK - F. Dózsa Katalin: Egyedül leszünk? A Fővárosi Képtárról

Vajda Lajos, Egry József stb.), arról nem is beszélve, hogy Kondor Béla, Bá­lint Endre, Ország Lili, Csernus Tibor, Lakner László olyan remekműveit őr­zik, amiket csak a BTM mert annak idején megvásárolni. Nem folytatom a felsorolást, tessék inkább végigsétálni a Kiscelli Múzeum állandó képzőművé­szeti kiállításán (lustábbak a BTM anyagát ismertető, a Corvina Kiadónál ebben az évben megjelent kötetet for­gathatják). Ha ezt megtették, valószí­nűleg teljes mértékben egyetértenek Földes Emília művészettörténész me­gállapításával: „A leltárkönyveket és a kiállítási dokumentációkat lapozva ma már hihetetlennek tűnik, s tiszteletet ébreszt a remekművek sora, amit né­hány év alatt vásároltak.”­ Mi történt? Egyszerűen a Képtár dolgozói nem a té­makörükbe vágó alkotásokat vásárol­tak, felrúgtak egy a II. világháború után létrejött egyezséget, és ízlésük sze­rint gyarapították a főváros pénzén a képtárat? Leegyszerűsítve így is lehet fogalmazni, de ennél sokkal többről van szó. Ahhoz, hogy a kérdést teljes mély­ségében megértsük, fel kell idéznünk a képtár történetét. A székesfőváros törvényhatósági közgyűlése 1880-ban úgy rendelkezett, hogy évi 4000 forintot a „honi képző­művészek támogatása”* 2 céljára bizto­sít, majd megalakította a Székesfővá­rosi Képzőművészeti Bizottságot. A Bizottság „polgári arczképcsar­­nok” létrehozására törekedett, 1884- ben pedig városképpályázatot hirde­tett. Ez a pályázat nem volt túl sike­res, mindössze 5 látképet és 7 vázlatot vásároltak, de hogy maga a műfaj, a városkép ekkor még nem vesztette el aktualitását, jelzi a gyűjteményben ta­lálható XIX. század végi, XX. század eleji budapesti látképek nagy száma. Bokros Birmann Dezső: Női fej Pátzay Pál: Gyümölcshordó fiú

Next