Mozgó Világ, 1996. január-június (22. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 2. szám
Mozgó lexikon B-W BÁNK LÁSZLÓ 1947-ben született Budapesten. 1972-ben diplomázott a Zeneművészeti Főiskolán. A Budapesti Fesztiválzenekar tagja. BOSSÁNYI KATALIN 1948-ban született Budapesten. Az ELTE-n szociológiát, az MKKE-n közgazdaság-tudományt tanult. Újságíró, szociológus. Legutóbbi interjú kötete: Mindannyian naivak voltunk (1994). BUDAI KULCSÁR JÁNOS 1937- ben született Budapesten. Debrecenben szerzett technikusi oklevelet, 1962 óta publikál. Könyvei: Töltött bumeráng (1992); Akácvirágok a lánctalpak alatt (1995). DOBÓ JUDIT 1960-ban született Budapesten. Az ELTE magyar-francia szakán végzett 1984-ben. Gimnáziumi tanár. Az ÉS-ben, a Magyar Naplóban és lapunkban publikált. F. DÓZSA KATALIN 1942-ben született Budapesten. 1970-ben végzett az ELTE művészettörténet szakán. A BTM főigazgató-helyettese. 1971 és 1994 között a Nemzeti Múzeum textilgyűjteményének a vezetője volt. FERBER KATALIN 1952-ben született Budapesten. 1978-ban végzett az MKKE-n. Gazdaságtörténész, 1993 tavasza óta Japánban dolgozik, a Tokiói Egyetem kutatója. Könyve (Rejtő Gáborral közösen): Reformévfordulón (1988). FODOR ANDRÁS 1929-ben született Kaposmérőn. Kossuth-díjas költő, író, a Kortárs főmunkatársa. GADÓ GÁBOR 1960-ban született Budapesten. 1984-ben végzett az ELTE jogi karán. Jogász. 1985 óta publikál verseket. GEREVICH ANDRÁS 1976-ban született Budapesten. Az ELTE angol szakos hallgatója, az Eötvös Collegium tagja. GÖMÖRI GYÖRGY 1934-ben született Budapesten. 1956-tól Angliában él. Költő és irodalomtörténész, a Cambridge-i Egyetem tanára. IMRE FLÓRA 1961-ben született Budapesten. Az ELTE magyar-latin-ógörög szakán végzett 1985-ben. Költő, műfordító, az Eötvös József Gimnázium tanára. Legutóbbi kötete: Rejtőzve éltünk (1995). KERÉK IMRE 1942-ben született Háromfán. Költő, műfordító. Sopronban él, tanárként, könyvtárosként dolgozik. Legutóbbi kötete: Öböl madárral (1995). KORNAI JÁNOS 1928-ban született Budapesten. Széchenyi-díjas közgazdász, akadémikus, a Collegium Budapest vezető kutatója. MUSTÓ ISTVÁN 1933-ban született Derecskén. Madridban, Münchenben, Hágában, Berlinben végzett egyetemi tanulmányokat. Politológus, szociológus, közgazdász, országgyűlési képviselő. NÉMETH J. ATTILA 1963-ban született Pápán. Pécsett jogot végzett, jelenleg ügyész Székesfehérváron. Első verseskötete Szabadgyalog címmel 1995-ben jelent meg. PÉTERFY GERGELY 1966-ban született Budapesten. 1993-ban végzett az ELTE ógörög-latin szakán. 1992-től publikál. A Miskolci Egyetemen tanársegéd. Novelláskötete: Félelem az egértől (1994). PÓR JUDIT 1931-1995 PÜNKÖSTI ÁRPÁD 1936-ban született Debrecenben. író, újságíró, szociográfus, a Népszabadság főmunkatársa. SÜKÖSD MIHÁLY 1933-ban született Budapesten. író, kritikus, újságíró, a Valóság volt főmunkatársa. 26 könyve jelent meg. József Attila-díjas. SZERVÁC JÓZSEF 1952-ben született Budapesten. Költő: WANG IVÁN lásd 53. oldal. A borítót Váli Dezső tervezte Színes melléklet: Ligeti Antal, Farkas István, Vajda Lajos és Kondor Béla munkái