Mozgó Világ, 1998. január-június (24. évfolyam, 1-6. szám)
1998 / 1. szám - A RASSZIZMUSRÓL - Kovács M. Mária: Ügyvédi és orvosi politika a zsidótörvények idején
Kovács M. Mária Ügyvédi és orvosi politika a zsidótörvények idején Az 1938. május 29-én bevezetett első, az 1939. május 5-én bevezetett második, s az 1941. augusztus 8-án bevezetett harmadik zsidótörvény kidolgozásánál a hitleri nemzeti szocializmus zsidóellenes intézkedései szolgáltak vezérfonalul. De a zsidótörvények bevezetésének belpolitikai körülményei nagyban különböztek a németországi helyzettől, s ez mind magukban a törvényekben, mind végrehajtásukban megmutatkozott. A legfőbb különbség talán az volt, hogy a magyar fegyverkezési program a zsidó tőke bevonása nélkül vagy a zsidó tőkének az országból való kimenekülése esetén nagy nehézségekbe ütközött volna. Németországban a harmincas évek második felében ilyen probléma már nem volt: a zsidó tőke „kisajátítása”, azaz tulajdonosaitól „árjásítás” címen történő elrablása befejezett tény volt. Magyarországon viszont ekkor még sem a belpolitikai, sem a külpolitikai feltételek nem voltak meg hozzá, hogy a zsidó tőke mobilizálható részének kimenekülését megakadályozzák. Imrédy Béla az első zsidótörvény bevezetésének idején így jellemezte a helyzetet: „Kevés a tőkénk és ezt... nem szabad ijesztgetnünk. A tőkék tulajdonosait bizalommal kell eltöltenünk abban az irányban, hogy az a politika, amelyet folytatunk, nekik biztonságot nyújt.” Ezért szerinte a zsidóellenes törvénynek olyannak kell lennie, hogy - miként egy 1937-es memorandumában fogalmaz - „a zsidóság egy részének helyeslésével, vagy legalább türelmével” találkozzék, mert akkor „sem nagyobb arányú tőkemeneküléstől, sem pedig olyan nemzetközi reprokussziótól nem kell tartanunk, amely amúgy is súlyos gazdasági helyzetünket az elviselhetetlenségig fokozhatná.” Az 1938. évi XV. számú törvény végül is a zsidókra nézve kvótarendszert vezetett be a szabadfoglalkozásokban és az üzleti vállalkozások alkalmazottai között. A zsidók aránya e foglalkozásokban a húsz százalékot nem haladhatta meg. A szabadfoglalkozásokban a törvény hatályba lépése pillanatában működési engedéllyel rendelkező zsidó szakemberek működési jogát nem vonták meg, de mindazok,alak ezután folyamodtak működési engedélyért - akár mert friss diplomások, akár mert a visszacsatolt területek polgárai voltak -, mindaddig nem kaphattak működési engedélyt, ameddig szakterületükön a zsidók aránya húsz százalék alá nem süllyedt. Bármilyen súlyosan érintette is ez a törvény a magyar zsidóságot, hiszen a polgári társadalom alapelvét, az állampolgári egyenlőséget rombolta le, konkrét rendelkezései első látásra - legalábbis a németországi és ausztriai helyzettel összehasonlítva - nem tűntek különösebben brutálisnak. Még olyan illúziót is kelthettek, hogy ismét egy a magyar politikai életre oly jellemző fellángolás megismétlődéséről van szó. Ekkor még akár azt is lehetett remélni, hogy az új zsidótörvény sorsa és hatása olyasféle lesz, mint a korai húszas évek zsidóellenes intézkedéseié, vagyis hogy a kezdetben szigorú intézkedések után lassan lecsillapodik az egész. Valahogy ilyesféleképpen, viszonylag veszélytelennek látta Részletek a szerző Liberal Professions and Illiberal Politics című könyve utolsó fejezetéből (Oxford University Press, New York-Oxford 1994).