Mozgó Világ, 2001. július-december (27. évfolyam, 7-12. szám)
2001 / 9. szám - ESSZÉ - Rab László: Orbán Viktor zsebszerződései
mányunk által vezérelt, hallatlanul öszszefogott küzdelem. Mindez június végén történt, a küzdelem azóta egyfolytában tart, csak éppen hús-vér zsebszerződéses gazdákkal nem lehetett eddig találkozni. Az Igazságügyi Minisztérium által sebtiben fölállított helyi tanácsadó hivatalokat sem rohanták meg (aratás idején, hm) a gazdák, Győrben például jó egy hónap alatt bizalmas közlés - ketten jelentkeztek. Az egyik kuncsaftnak elmondták, nincs mit termi, a szerződése teljesen szabályos, a másik pedig „csupán érdeklődött”. Mi is a fő gond a zsebszerződésekkel szembeni átfogó küzdelemmel? Az egyik hogy a magyarországi földtulajdoni szerződések 80-90 százalékát 1994 áprilisa és július vége között kötötték. Azért akkor, mert július 27-én lépett hatályba a parlamentben áprilisban módosított földtörvény, amely éppen azért született, hogy a külföldiek (és az örök mumus, a gazdasági társasággá reinkarnált téesz) földtulajdonlását tiltsa. A jogalkotó négy hónapot adott arra, hogy a Magyarországon hivatalosan bejegyzett gazdasági társaságok (amelyeknek lehettek német, osztrák és holland tulajdonosai) szabadon megvásárolhassák a földeket. Többnyire befektetési céllal. Ha tehát Hans a népnyelvben Hanzig úgy gondolta, hogy ő marhákat szeretne tartani Magyarországon, akkor megkereste a határ mentén a kárpótlási bertek során „képbe került” magyar ügyvédeket, és azt kérte, itt meg itt szerezzenek neki földet. Az ügyvédek meg szereztek. Na most, a négy hónap során megkötött adásvételi szerződések teljesen szabályosak, mert azokat később a magyar állam földhivatalai bejegyezték, és nem emeltek kifogást az ellen, hogy külföldi érdekeltségű cégek lettek a magyar föld új tulajdonosai. E szerződéseket megtámadni botor dolog, mert a külföldiek azért keresték meg a magyar ügyvédeket, hogy minden szabályt betartva vezényeljék le az adásvételt. Ezek a kontraktusok tehát nem zsebszerződések, a külföldiek a földért nyolcszoros-tízszeres árat fizettek, a magyar gazda zsebre tette a pénzt, és felújította belőle a házát. Vagy vett egy autót a lányának a Trabant helyett. Nincs az a magyar bíróság, amelyik egy ilyen hivatalos ügyletet annyi év elteltével érvénytelenítene. Ha valaki úgy érzi, hogy becsapták, a becsapottság „felfedezésétől” számított egy éven belül jelentkezhet azzal az óhajával, hogy érvénytelenítsék a szerződést, az időből tehát bőven kifutottunk. A feltűnő értékkülönbözettel sem lehet érvelni, mert az osztrák a „vircsaft” idején jóval a piaci ár fölött fizetett. Az eladott földet ma is Magyarországon bejegyzett társaság műveli vagy adja bérbe, ennek sincs semmi akadálya. Az említett földtörvényt egyébként a Boross-kormány idején módosították, és a fő cél a külföldi gazdák megfékezése mellett ugyanaz volt, mint a kárpótlási hajcihő legelején, 1992-ben: a volt kommunista téeszvezetést kellett kiszorítani a hatalomból. Azért kellett lehetetlenné tenni, hogy ne tudja kisemmizni a családi gazdaságokat. Ezért aztán a módosított földtörvény értelmében 1994. július 27-e után gazdasági társaság nem vásárolhatott földet. A magyar állampolgárságú magánszemélyben, a családi gazdaság alapkövében, a megálmodott farmergazdálkodás letéteményesében jobban bízott a politika, mint a szövetkezetben. Itt azonban tennünk kell egy kitérőt, mert látnunk kell, hogy a hazai agrárpolitika szövetkezetellenes törekvései milyen károkat okoztak a mezőgazdaságnak. Azt a potenciális földhasználót tiltották el (és tiltják ma is) a földtulajdonlástól, amelyik pedig a legjobb védelmet jelenthette volna a külföldiek mohó befektetései ellen. A szövetkezetben (egy tag, egy szavazat) a tagok kétharmadának kellett volna igent mondania az osztrák gazda vételi ajánlatára. És a kérdés az lett volna: akarjátok-e, hogy a falutok határa, ahol évtizedek óta éltek, külföldiek kezébe kerüljön? Itt azonban a mezőgazdaság kulcskérdését érintettük, ami pedig épp a földhasználat rendezetlen ügye volna. Miközben a zsebszerződések kapcsán fólián-