Mozgó Világ, 2003. július-december (29. évfolyam, 7-12. szám)
2003 / 7. szám - -RÓL, -RŐL - Fáy Miklós: Háttérnő - Wanted Man. The Very Best of Johnny Cash
meg előadni, talán mégsem csekélység. De June Carter nemcsak dallal segítette Casht, hanem, ha már beleszeretett, rendbe tette az életét is. Casht ugyanis a hatvanas évekre utolérte a sztárság, már kezdett hírhedtté válni a színpadi viselkedésével, indokolatlan dührohamaival, masszív gyógyszer- és alkoholfüggőségével. Aztán June Carter jött el az életébe, és mindenről leszokott, mindenből kigyógyult. Öt évvel a Ring of Fire után összeházasodtak. És tényleg csak a halál választotta el őket. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy June Carter nélkül Johnny Cash nem vitte volna semmire. Cash nem a karrierjét köszönheti a feleségének. Csupán az életét. Hogy mi Cash titka, azt össze lehet számlálni, és talán kiderül, hogy ennyi adottság együtt szükségképpen egy másik minőséghez vezet, olyan countryhoz, ami több mint zene, több mint a vidéki Amerika, több mint érzés, inkább életmodell. A tehetség alapja természetesen a hang. Ehhez jött még a megjelenés, jóllehet Johnny Cash nem éppen szépfiú. De megtermett, magas férfi, barázdált képű, az arckifejezése komor, a pillantása mély. Az egyik Columbóban ő alakította a gyilkost. Nem lehet ráfogni, hogy színészzseni volna, de abban a részben mégis neki drukkoltam. Mi kell még? Előadói tehetség. Megvan. Szemtanúk mesélik, hogy amikor először lépett föl a San Quentin börtönben, újév napja volt. Előző este mulattak egy kicsit, úgyhogy a főhősnek semmi hangja nem maradt a görbe szilveszter után. Ehhez jött még a műfaj, 1958- ban. Amikor mindenki Elvist akarta hallani, nem ezt a búgó hangú ürgét a „hello, I am Johnny Cash” dumájával. És ha ennyi csapás nem lenne elég, a zsúfolt börtönbe mi mást is vihettek volna a rabok szórakoztatására, mint sztriptíztáncosnőket. És Cash kiállt a tömeg elé hang nélkül, a meztelen nők helyett, és megőrültek érte. Ami Cashből dokumentálva van, az mindent alátámaszt. Lehet, hogy ma az ő dalai az eredeti változatban butusnak hatnak, a hangszerelések lyukasak, és a világuk finoman szólva is poros. Lehet? Egészen biztos. Egy olyan dal, mint az A Boy Named Sue ma aligha lenne előadható. De tegnap sem volt az. A dallam szinte csak kánta, a szöveg pedig kínos. Egy Sue nevű fiúról szól a dal, aki elhatározza, hogy megkeresi az apját, aki ezt a hülye nevet adta neki, és agyonveri. Meg is találja az öreget, de mielőtt a nagy hirig végén a gyerek meghúzhatná a ravaszt, az apja azt mondja neki, hogy légy hálás fiam, mert e miatt a név miatt verekedted végig ifjúságodat, és ettől vagy olyan kemény, hogy még velem is el tudtál bánni. Jaj, de vicces. Nyilván azért, mert a szöveget a Playboy humoristája alkotta. De ahogy Cash előadja ezt az ostobaságot, a San Quentin börtöntöltelékei félholtra nevetik magukat. Ami még Johnny Cash személyes érdeme, minden előadói képessége mellett, hogy komolyan tudta venni magát és azt a világot, amit a dalokkal teremtett maga körül. Vagyis ő nem egyszerűen énekelt a sittesekről, de el is ment a börtönökbe föllépni. Nem egyszer, a felhajtás kedvéért, hanem rendszeresen. És ha már ott volt, végigénekelte a repertoárját, nemcsak a slágereket fújta el, meg a bluesokat arról, hogy a lírai én mennyit szenved a börtönben, hanem belekezdett a térítő munkába is, vallásos énekeket is előadott. Mit csináljon, ha ezt érezte kötelességének? Erről énekel a Man in Black című dalában: azért hord feketét, mert együtt érez a világ szegényeivel, a megtiportakkal, az eltévedtekkel, és azokkal, akik még nem hallottak a Bibliáról. És persze tényleg fekete ruhában is jár. Ez a hitelesség az, ami Casht mégis az átlag könnyűzenészek fölé emeli. Mert nem véletlenül futott ő be ilyen hosszú karriert. Az ötvenes évek közepétől készíti a lemezeket, és még a kilencvenes években is volt egy világraszóló dobása a U2-val. Bono szorgalmasan vokálozik Johnny Cash mögött. És mindenki megtiszteltetésnek veszi, ha Cash előadja egy dalát, a Rolling Stones éppúgy, mint Bruce Springsteen. Persze fontosabb, hogy ebben a mindenkiben benne van Bob Dylan is, aki mégis talán