Mozgó Világ, 2005. január-június (31. évfolyam, 1-6. szám)
2005 / 1. szám - H - HAZUGSÁG - Lengyel László: Hazugságok
magyar társadalom nem érez ilyen belső és külső kényszert. Nincs bűnközösség érzése. Mi mások voltunk és vagyunk. A magángyilkosság, a magánlopás, az erőszakoskodás bűn, a közgyilkosság, a közlopás, a közerőszakosság nem az. Zsidókat, ukránokat, szerbeket megölni, meglopni, megerőszakolni más kategória, mint magánemberként élni vagy rabolni. Zsidó vagyonban, sváb házban élni lehet. Mindenki így tesz Kelet-Európában, miért tennénk mi másként. A magyar társadalomnak nincs késztetése a bűnközösség differenciált újrabeszélésére sem. Ha szellemi emberei megpróbálják szembesíteni, akkor értetlenül, közönynyel, távolságtartással figyeli e próbálkozásokat. Ennek megfelelően szemléli, hogy a politikai osztály és követőik hogyan náciznak és nyilasoznak, komcsiznak és bolsiznak. Az ítéletek nem rá vonatkoznak. Egy képzeletbeli világ ismeretlen emberei és helyzetei meséltetnek el, amire nem ismerhet rá. Mivel nem látott bolsevik világot, személyt maga körül, nem észlelt - vagy csak kivétellel - kommunista, ügynök helyzeteket, rajta kívül zajló történetekként figyeli a bűnbakképzés politikai mechanizmusait. Saját kis helyzeteit, törpe diktátorait, apró aljasságait nem kell átgondolnia, gyermekeinek megmagyaráznia, vagy elegendő a közhazugságoknak megfelelően átstilizálnia. Felmentheti magát minden lelkiismeret-vizsgálat alól, hogy ő maga, családja, köre hol élt, mit tett, vagy mit nem tett meg. Az általunk okozott sérelmek nem bűnök, hanem az önvédelem eszközei. A mások által nekünk okozott sérelmek viszont megbocsáthatatlan és feledhetetlen bűnök. A magyar társadalom abban különbözik a szerb vagy a horvát, az albán vagy a bosnyák társadalmaktól, hogy tömegesen belenyugodott abba, sérelmei megtorolhatatlanok, boszszúja elfogadhatatlan a világ realitásai miatt. Nemcsak az általa elkövetett bűnöket, sérelmeket titkolja, rejti mélytudatába, hanem megtagadja a közösséget azoktól is, akik a magyar sérelmeket azonnal meg akarják torolni, akik Magyarországot egyetlen sérelmi közösségbe szeretnék foglalni. Nincs sem bűnközösség, sem sérelmi közösség. Ügyeskedő, alkudozó, kibúvót kereső, hallgató hazugság-rendszer senn. Arcátlan, szemérmetlen, fennhéjázó, szembe tagadó, hazugság-automata rendszer fenn. Kisipari, személyre faragott, szomszédot, rokont vádló, kishazugság-műhelyek szolgálják az alul lévőket. Nagyipari, tömeggyártott, fénylő, színes, műanyag, nagyhazugság-gyárak ontják, sugározzák a képet és a hangot a felül lévőknek. A hazugságok egymásra rétegződése következett az igazság új diskurzusai helyett. Egyik élethazugságra épült a másik, egyik hazug életet másik hazug élettel ütköztettük, így a zsidóüldözés, a felszabadítás-megszállás-hazugság, a sváb kitelepítés, a délszlávokkal és az „osztályellenséggel” szembeni föllépés, az 1956-hazugság és mindenekelőtt a nemzet- és kommunizmushazugságok egymásba kapcsolódtak. Az egyik néma diskurzus a magyarországi zsidóüldözések és a holokausztban való magyar részvétel, illetve az 1945 utáni pogromok (Kunmadaras, Miskolc), a szocializmusbeli zsidókérdés. A Kádárkorban a hivatalosság és a vele az elhallgatásban együttműködő társadalom nem tudta, nem akarta, nem merte feldolgozni, illetve rosszul és felemásan dolgozta fel a zsidók üldözésének élményét. A rendszerváltásban megindult a kibeszélés, és ezzel a hazug történetek ütközése. Önálló magyar szerep vagy részvétel, saját könyörtelenség vagy engedelmes követés - ez a vita tárgya. Ölés, kegyetlenkedés, joggal jogból kizárás, lopás, máséban élés, tűrés, félrefordulás - leltározhatjuk. Még mélyebb hallgatás övezte az elithez nem tartozás okán a cigány vészkorszakot. A kádári köztörténetben nem volt kibeszélhető se az áldozatok, se a vétkesek története, hanem mindez beszorult a sérelmek magántörténelmébe, az individuális jó-rossz megoldásokba. A rendszerváltás nemzetközileg korrigált magyar közbeszédében hamis politikailag korrekt beszéd váltakozik mélyből felbugyborékoló tagadással és támadással.