Mozgó Világ, 2012. január-június (38. évfolyam, 1-6. szám)

2012 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Révész Sándor: Mindenki puccsa mindenki ellen - Spanyolország

Révész Sándor Mindenki puccsa mindenki ellen Miért nem bukott meg az ifjú és éretlen demokratikus parlamenta­rizmus ott és akkor, ahol és amikor minden összejátszott ellene? Spa­nyolországban, 1981-ben. Mennyi exdiktatúrás vezetőt, intézményt, szellemet és hagyományt bír el egy demokrácia? Ha annyit, amennyit Spanyolországban elbírt - akkor bármennyit. Es mennyi kudarcot, csalódást, meghasonlást, megosz­tottságot? Ha annyit, amennyit Spanyolországban - akkor bár­mennyit. Az egyik legjelesebb kortárs spa­nyol szépíró tényírásra adta a fejét. Javier Cercas Egy pillanat anatómi­ája címmel fölboncolta az 1981-es spanyolországi puccskísérletet. Ke­vés könyv mond Magyarországnak többet azok közül, melyek egy szót sem szólnak róla. Cercas könyve sajnos egyelőre senkihez sem szól magyarul. 2009-ben jelent meg spanyolul, 2011-ben angolul (The anatomy of a moment, Bloomsbury, 2011, 408 oldal). Cercas annak a pillanatnak az anatómiáját adja, amelyben a spanyol demokrácia állva, illetve ülve maradt. 1981. február 23-án délután 6 óra 23 perckor Antonio Tejero csendőr alezredes a spanyol csendőrség egyik osztagával, összesen kb. két­száz fegyveressel betört a spanyol alsóházba, a Cortesbe, és a földre parancsolta a képviselőket. Három ember élete kockáztatásával ülve maradt. Ellenült a puccsistáknak. Két exfalangista meg egy gyakorló kommunista. Egyiket sem predesz­tinálta demokratának a történelem. Manuel Gutiérrez Mellado tábor­nok, miniszterelnök-helyettes, egy­ben hadügyminiszter, Santiago Carrillo, a Spanyol Kommunista Párt vezére és Adolfo Suárez, a hi­vatalban lévő, de már lemondott miniszterelnök. Épp az utóbbi utódjáról szavaztak a képviselők, amikor túszul ejtették őket. Mel­lado már nem, de a többi szereplő még él. Suárez és Tejero egy évben születtek, az idén nyolcvanévesek. Carrillo 98, kiváló hivatkozási alap minden erős dohányosnak. „A spanyol gazdaság a szakadék szélén táncol, a terrorizmus elsza­badul, az intézmények és képvise­lőik iránti bizalmatlanság egyre mélyebben beivódik a nép leikébe, a feudális örökség és a túlsúlyos autonóm kormányzatok szétrom­bolják az államot, a spanyol külpo­litika egy merő kudarc... Az állam­csíny a levegőben lóg.” Ezt írta a Paris Match három nappal a puccs előtt. Mindenkinek elege volt. Kinek a kormányból, kinek az egész demok­ráciából. Egységkormányt, szükség­kormányt, a nemzeti megmentés kormányát, szakértői, össznemzeti, átmeneti, ügyvivő kormányt - ki hogy nevezte, de szinte mindenki valamilyen rendkívüli kormányfé­leséget akart. A demokrácia barátai és ellenségei persze nem ugyanúgy akarták, de azért ezek az akaratok csak összeadódtak. A puccs meg ép­penséggel nagyon is szokványos problémakezelés Spanyolország­ban. A kísérletekkel együtt több

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék