Mozgó Világ, 2013. július-december (39. évfolyam, 7-12. szám)
2013 / 10. szám - HÓNAPLÓ - Végel László: Turul és sirály
Szerencsére a kis falatozókban, az üzletláncokban találkoztam másmilyen magyarokkal is, akik ugyan nem beszéltek nemzetpolitikáról, nem is panaszkodtak, hanem borzasztóan kíváncsiak voltak. Többnyire autóbuszokkal érkeztek, s afelől érdeklődtek, hogyan juthatnak el Rotorba vagy Dubrovnikba. Hol lehet a legolcsóbb paradicsomot vásárolni? Melyik étteremben legolcsóbb a menü? Melyik strandon lehet használni a nyugágyat fizetség nélkül? Velük gyorsan szót értettem, töviről hegyire elmagyaráztam nekik, hogy még véletlenül se vásároljanak az igalói sétányon fügét, mert ott öt euróért kínálják kilóját, viszont a piacon két óra után egy euróért is lehet kapni. Délelőtt bizony kettőt is elkérnek. Ők is felfedeztek egyet s mást, olcsó halsütödét meg azt, hogy hol a legolcsóbb a fagyi. Kicseréltük tapasztalatainkat. Eközben ismerkedtem a magyar nemzeti együttműködés rendszerével is. Azzal, hogy ennek szociális, vagy hogy Tamás Gáspár Miklós terminusával fejezzem ki magam, osztályjellege van. Érdekes, hogy erről nem beszélnek a szónokok. Arról fogalmam sincs, hogyan működik a nemzeti együttműködés rendszere a felső tízezer körében, de nem kétlem, hogy működik valahogy. Például úgy, hogy két jacht találkozik, és a fedélzetről magyar zászlókkal integetnek egymásnak. Azt viszont napról napra tapasztaltam, hogyan működik az egyszerű emberek körében. Ha magyar szót hallanak, megörülnek egymásnak, és segítenek, ahogy tudnak. Ilyen a magyar nemzeti érzés, a többi vagy blabla, vagy politika, vagy pedig ráadás. A napsütéses szeptember eleje után néhány esős nap következik. A felhők alacsonyra ereszkednek. Éjfél körül Babits Mihály irodalomtörténetét olvasgatva, a szobámból figyelem a tengert. A látványra rávetül Babits tengerképe, amelyet Homérosz Odüsszeuszának értelmezésekor képzelt el. Szerinte az emberiség vad és féktelen kalandjai a tengeren játszódtak le. Babits metafizikai tengere tehát a görög istenek baljós üzenetét küldi. A sokszínű arcát rejtegető síkságon élek, ezért mindig megdöbbent, hogy a tenger éppen ellenkezően viselkedik, mint az én síkságom. A síkság szemérmesen rejtegeti a változatosságot, a tenger meg szemérmetlenül tobzódik a sokszínűségben, a változatosságban. Másnap délelőtt egyórányi napsütés után újra elsötétül a táj, a szobában villanyfény mellett olvasgatom Krúdyt. 1918-ban a történelmi Magyarország megszűnése a tengert juttatja Krúdy eszébe: „A leáldozó napkoronggal merült el a végtelen tengerbe az egész történelmi Magyarország, sujtásos közjogával, eszeveszett monarkijával, sírboltszagú politikusaival”, írta. Új honfoglalásról írt, amely „nem a csodaszarvassal és a turulmadárral kezdődik”. Álldogálok a tengerrel szemben, valahol a távolban nagy vihar lehet, mert hatalmas hullámok csapdossák a partot. Magyarországra gondolok. Gondolhatott-e Krúdy 1918-ban arra, hogy egy napon újra azoknak a sírboltszagú politikusoknak emelnek a szobrokat? És hogy az imaginárius turulmadárra függesztjük figyelő tekintetünket? Kinn a parton egy férfi mozdulatlanul álldogál a kandeláber alatt. Úgy tűnik, tanulmányozza a tenger hullámverését. Most éppen olyan, mint Babits Mihály mitikus tengere. A hullámok egyre erősebben csapdossák a sziklákat. Valahol vihar készülődik. Egy pillantást vetek az ismeretlenre, ,úgy tűnik, hogy az illető arcvonásai Krúdy Gyuláéra emlékeztetnek. Áll egymagában, és a sirályokat figyeli. Rövid sétát teszek. A tengerparti kávézó sarkában szakállas férfi ül.