Mozgó Világ, 2019. július-december (45. évfolyam, 7-12. szám)
2019 / 7-8. szám - -RÓL, -RŐL - Pető Iván: Kun Béla zserbói - Csunderlik Péter: A "vörös farsangtól" a "vörös tatárjárásig". A Tanácsköztársaság a korai Horthy-korszak pamflet- és visszaemlékezés-irodalmában
úgymond leleplezni, szembesíteni a tényekkel? Csunderlik a kommünről kialakított képet és nem a Tanácsköztársaság történetét vizsgálja, tudja, hogy ehhez nem feltétlen szükséges foglalkoznia az úgynevezett történelmi tényekkel. A bemutatott művek elemzéséből, értelmezéséből kitűnik, hogy jól ismeri az emlékezetkultúrával foglalkozó irodalmat, így tudja azt is, hogy torzítások „helyretételével” óvatosan indokolt eljárni, hiszen könnyen belecsúszhat abba, hogy az elemzett pamfletek és visszaemlékezések történeleminterpretációját egy másikkal, a sajátjával szembesítve vitairattá válik az elemzés. Eljárása ebben a tekintetben változatos. Az első, hozzávetőlegesen 150 oldalon „csak” a műveket elemzi, itt gyakorlatilag nincs szembesítés, az olvasó, amikor megismeri a különféle interpretációkat, saját ismereteire hagyatkozva vetheti össze a narratívákat a tényekkel. A mű bő második felében, a tematikus fejezetek nagyobb részében azonban a szerző mégiscsak indokoltnak látja, hogy hol részletesebben, hol rövidebben kilépjen az interpretációk értelmezésének szigorú keretéből, történeti ismereteket közöljön, közvetve, olykor közvetlenül is vitatkozzon az elemzett művekkel. A könyv elsőként, mintegy száz oldalon, ismerteti és tipizálja a felhasznált forrásokat. Ez utóbbi szempontrendszere kevert, van, ahol a szemléletet tekinti meghatározónak a besorolásban, máskor mást, például a műfajt vagy a szerző foglalkozását, így megkülönbözteti például a szenzációs leleplezéseket és bűnügyi krónikákat, a Tanácsköztársaság résztvevőit, a polgári pártok, az ellenforradalmi szervezkedések képviselőit, írók elbeszélését, katonatisztek visszaemlékezéseit és a hadtörténeti munkákat, az antiszemita és filoszemita kiadványokat. Ugyanakkor a könyv végén, az elemzésből leszűrhető általánosabb következtetéseket tárgyaló összesesben két alapvető típusba sorolja a vizsgált írásokat, egyrészt az aktuálpolitikai célokat szolgálók, másrészt a szerzők saját jelentőségét és harcukat eltúlzók. A további fejezetek, egy kivételével, a proletárdiktatúra története alapján kijelölt, összesen nyolc egységre bontva taglalják a feldolgozott írások mondanivalóját. Az egy, a többitől eltérő megközelítést alkalmazó fejezet egyrészt a Tanácsköztársaság történelmi előképeiről írottakat mutatja be, másrészt a felvonultatott, stratégiainak nevezett metaforákat veszi számba. Az említett nyolc fejezet közül egy-egy tárgyalja a Tanácsköztársaság létrejöttéről, az első napokról, a vezetésről, általában a 133 nap politikájáról, a terrorról, az ellenforradalmi mozgalmak hőstörténeteiről, a Vörös Hadseregről, végül a bukásról szóló interpretációkat. Ez utóbbiról érdemes megjegyezni, amiről a könyv nem tesz említést, hogy a kommunista emlékezetpolitika, így az 1945 utáni történelemoktatás és propaganda fontos tételként hangsúlyozta: a Tanácsköztársaság nem elbukott, hanem leverték. A proletárdiktatúra hatalomra kerüléséről és a bukásról szóló részek belső tagolását Csunderlik a vizsgált művek szemlélete alapján differenciálja, így az előbbi alfejezeteiként elválik a kiegyezés utáni liberális politika hibáztatására visszanyúló, a Károlyi Mihályt felelőssé tevő, a szociáldemokraták felelősségét döntőnek tekintő, a Tisza-rendszerben, illetve a világháborús vereség-231