Mozgó Világ, 2020. július-december (46. évfolyam, 7-12. szám)

2020 / 11. szám - -RÓL, -RŐL - Vadas József: Diákfertály - A Károlyi Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara, az egykori Károlyi-Csekonics palotában

vatkozzunk: „Meglepő alkotmány ez a Hall, amelyért az építésznek, aki kigondolta, a tulajdonosnak, aki az eszmét elfogadta s kivitelét elrendel­te, egyaránt őszintén gratulálunk. Miután a Hall a palota fő lépcsőjét tartalmazza, központja s helyzeténél fogva ütőere a ház belső életének. A legügyesebb benne az, hogy ez lép­cső, ez az eminenter praktikus alkot­mány, valóságos dekoratív elemmé s szinte bútordarabbá alakult át, oly­annyira szoros a kapcsolat közötte s a terem között.” Azt már én teszem hozzá, hogy az olvasónak kedvet csináljak a remél­hetőleg majdan publikus együttes­hez: a hal­ból nyílik a többé-kevésbé ugyancsak jó állapotban ránk ma­radt grófi lakosztály a földszinten. Az emeleten pedig két enfilade-os teremsor keresztezi derékszögben egymást: az egykori szivarszoba sza­lonnal, illetve a grófkisasszonyi lak­osztállyal meg az ebédlő a bálterem­mel és a női szalonnal. Mögöttük az udvari fronton a mellékhelyiségek sorakoztak és a személyzet szobái. Mindez olyannyira (talán túlságo­san is) reprezentatívra sikeredett, hogy a család a századelőn (valószí­nűleg Károlyi István 1907-ben bekö­vetkezett halálát követően) a Revicz­ky utcai fronton bővítésbe fogott. A Fellner & Helmer munkatársaként megismert Meinig Artúr neorene­­szánsz tervei nyomán az egyszin­tes részeket újabbal toldották meg, s a família tagjai fokozatosan ebbe a szárnyba költöztek át. A Múze­um utcai helyiségeket előbb a fran­cia követségnek adták bérbe, majd 1936-ban eladták a Baross Szövet­ségnek. Míg ez elsősorban tulajdo­nosváltást hozott, Budapest ostroma és a ’45 utáni politikai-társadalmi átalakulás már gyökeres változások­kal járt; az emeleti traktus a harcok során jelentős károkat szenvedett (a bálterem és abban a Lotz-fres­­kó valószínűleg ekkor semmisült meg). A felszabadulás után pedig közintézmények működtek benne: a Pedagógus Szakszervezet, 1952- től a Lenin Intézet, csakhogy sem az „úri világ”-nak, sem építészeti-ipar­művészeti historizmusának nem volt akkora becsülete, hogy amit a háború úgy-ahogy megkímélt, azt gondosan őrizték vagy netán hely­reállították volna. Majd miután ide települt a Műszaki Könyvtár, az új funkció miatt további átalakítások kezdődtek 1956-ban. Több esetben átszabták a régi tereket, bár akkor­ra már - az épületasztalos faburko­latokat kivéve - nem sok maradha­tott az eredeti enteriőrökből, mert feltűnő ugyanakkor, hogy a hall csigalépcsőjét viszonylag gondosan restaurálták. (Olvasóként magam is ebben a korszakában szembesültem először meglepő épségével és külön­leges szépségével.) Idővel a könyv­tár az addig lakóépületként funkci­onáló, sőt a hatvanas évek közepén újabb két szinttel bővített és modern homlokzatot nyert Reviczky utcai szárnyra is kiterjeszkedett. Amikor az ezredfordulón a Műegyetem bu­dai campusára költözött, Hallgatói Információs Központ kapott benne helyet, ami leginkább azért érdemel említést, mert ekkor fedték le a bejá­rati udvart, amely most az egyetem aulájaként szolgál. Hányatott évtizedek végére tett te­hát pontot a kormányzat 2016 tava­szán azzal, hogy a 2004-ben műem­léknek nyilvánított épületet oktatási célra átengedte a Református Egyház­nak és a költségvetésben három évre 129

Next