Mozgó Világ, 2021. január-június (47. évfolyam, 1-6. szám)
2021 / 3. szám - -ról, -ről - Csepeli György: A hiba és a bűn
106 met, mely 1944 végén és 1945 elején ártatlan, védtelen, megbélyegzett áldozatok ezreit ítélt kínhalálra. A művészi igazság felülkerekedett az ideológiai hazugságon. Ha nem épül meg az emlékmű, nem lett volna ok, hogy Ács Dániel elkészítse dokumentumfilmjét, melynek nézőinek száma jelen cikk megírásának idején már meghaladta a kétszázezret, s ez a szám még meszsze van a tetszéstől. A film semmi új tényt nem tár fel a Turul-emlékmű iszonyatos előtörténetéről, melyet az ilyesféle információkra fogékony pár ezernyi érdeklődő már alaposan ismerhetett Pelle János, Csonka Laura és Zoltán Gábor írásaiból. Bánki Miklós és Simonyi Andrea 2013-ban hasonló témában készített filmjét húszezernél kevesebben nézték meg. A hallgatás, elfojtás, felelősségáthárítás bűvös körét az igazság megtörheti, de csak akkor, ha eléri a lélektanilag ellenérdekelt, jóra test tömegek ingerküszöbét. Nyugat-Németországban 1979. január 22. és 26. között több mint húszmillióan nézték meg a Holocaust című, Hollywoodban készített tévésorozatot, mely a sorozat írói által kitalált Weiss család polgári jómódból a haláltáborig vezető tragikus útját mutatta be. A hatórás, négyrészes sorozat gátat szakított, megteremtve a kritikus tömeget, mely rádöbbent arra, hogy ami Németországban 1933 és 1945 között történt, az nem hiba, hanem bűn volt. A hiba bűnként való transzformációjában Ács Dániel műve fordulópontot jelenthet, mivel ez a film nem a hagyományos, vetítőtermekben vagy központilag szerkesztett tömegkommunikációs műsoráramban érhető el, hanem a nyilvánosság szerkezetét radikálisan megváltoztató új, közösségi médiában, melynek nincs központja. A közösségi média közegébe került tartalmak vírus módjára terjednek, s nincs külső erő, ami a terjedést megállíthatná. A YouTube platformja által korlátlanná tágított vetítési térben létrejöhet a kritikus tömeg, mely a polgármester hibáját bűnné transzformálva kikényszeríti bukását. Ács Dániel filmje sok százezernyi nézőt taníthat meg arra, hogy Szmrecsányi szobrában meglássák a művészi igazságot, mely felülkerekedik az ideológiai hazugságon. Ha ez bekövetkezik, rájövünk arra, hogy a turul hazatalált. A gyilkosok emlékműve, 2021. Rendező: Ács Dániel, fényképezte: Botos Tamás, Körösi Máté, Budai Balázs. 444.hu.