Mozgó Világ, 2021. január-június (47. évfolyam, 1-6. szám)
2021 / 1. szám - -ról, -ről - Mélyi József: A világ vége
medencében álló hatalmas rémalak nem mozdul, mintha szunnyadna, s ez borzalmassá teszi. Ugyanakkor a látás révén körvonalazódó figura megnevezhetőnek is tűnik, és akár Minótaurosznak, akár szfinxnek, akár más ősi kultúra rejtett szörnyetegének tekintjük, már magával a tudatos beazonosítással is korlátozzuk a képzelet uralmát. A kiállításban járva a néző a képzelet és a valóság köztes területén bolyong, beleláthat elgondolható világokat, és megpillanthatja jelen állapotainkat is. Mint egy rejtekhelyen, itt minden kivonódik a jelen valóságának hatálya alól, miközben a tárlat valamennyi elemén ott látható pusztulásunk bélyege. Egyidejűleg tűnik fel a játékvilág és a spektákulum, a technológia által uralható univerzum képzete és az elsüllyedt civilizáció jelkészlete. Tulajdonképpen minden attól függ, hogy az ebbe a különös világba belépő néző mi elől menekül: vajon el akarna-e tűnni az időből, vagy foggal-körömmel ragaszkodik a jelen mátrixvilágához? „Megdermesztjük a jövőt, és felolvasztjuk a múltat, majd fordítva” - ez a mondat áll a kiállítás bevezetőjében, utalva arra, hogy az összinstalláció mindenekelőtt időjátéknak tekinthető. A múlt felé fordulva nem egy aranykort idéz meg, s korántsem sugároz visszavágyódást; minden egyre sötétebb. És a jövő hasonlóan fekete - mintha az entrópiát most már nem lineárisan értenénk, hanem az idő minden irányából felénk örvénylő jelenségként képzelnénk el. Ha mégis feltételezzük a múltat és a jövőt, akkor a kiállítás időjátéka két irányból nézhető. A visszafordulva feltett rejtvénykérdés így szólhat: mit gondolhatunk arról a múltról, amelyből mindez fennmaradt? A jövő felé tekintve pedig így: mi történik, ha ez marad meg a világunkból, hogyan rakná majd öszsze egy jövő azt a múltat, amelynek ilyen volt a képzelete, illetve ezek voltak a félelmei? Az alternatív múltak elgondolása korántsem újdonság a képzőművészetben. A hetvenes évek pszeudoarcheológiai projektjeit összefogó fogalomként létezett a Spurensicherung, azaz a nyombiztosítás. Az egykori világépítő és -feltáró projektekkel szemben azonban a Mine My Mind műegyüttese a világok építésének vagy építettségének nyomait sem tartalmazza. A modernizmus jövőbe vetett hitének nyoma sem maradt. Az alternatív jövő elképzelése pedig talán leginkább H. G. Wells regényéhez, az Időgéphez vezet vissza, annak is a távoli jövőben játszódó jelenetéhez, amelyben az időutazó egy romos múzeumban bolyong. Mindent vastag porréteg borít, elfeledett bálványok körvonalai rajzolódnak ki, a sötétből a félelmetes morlockok hangja hallatszik... Az elsüllyedt világok kultusza — amelyben mindig benne foglaltatnak a jelen világok félelmei - korábban legutóbb talán az első világháború előtti korszakban érte el hasonló csúcspontját, abban az időben, amikor az okkult és ezoterikus gondolatok lassan átvették az uralmat a képzelet felett, egy racionálisan többé már megragadhatatlannak tűnő világban. A disztópia vagy a posztapokaliptikus állapot kifejezése tulajdonképpen már akkor is divatos lehetett volna - az előbbi a hetvenes, az utóbbi a nyolcvanas években jelent meg először nyomta- 133