Mozgó Világ, 2021. január-június (47. évfolyam, 1-6. szám)
2021 / 4. szám - Bán Zoltán András: Magyar üvöltés (Utazás két sírdomb körül) Poéma
vagy a buta oláh fejszéje alá. Itt van a legnagyobb magyar, aki ugyancsak az elmeosztályon végezte, szétpuffantott aggyal a töprengő fotelében, valami sakkfeladvány társaságában. Itt egy újabb eszményem, Pál, a násznagyom, aki valami buta háztetőről ugrott fejest a magyar aszfaltba. Gyere te is, Teréz, édes költőnőm, ki kölcsönpisztollyal lőtted szíven magad, Gyere, Bellámhoz és hozzám! Jöjjetek! Gyertek és jettek! Dobjátok le és gyújtsátok fel a magyar kényszerzubbonyokat! Húzd rá, öreg magyar cigány, Hadd szóljon a tömegsír tébolyda-indulója, Zengjen a makacs csárdásunk és a Tschardasch macabre, Éljen a bolondok forradalma! De mi ez, Bellám? Mi hallok? Vagy vélek hallani? Miféle vészjósló zúgás hallik a légtérben, miféle szárnycsapások keverik fel és sajdítják szívfájdítón a szellőket? A magyarhoni turulszobrok szárnycsattogása ez, Móricom, én és Anikóm idéztem ide őket, csárdást kopogó magyar asztalommal. Lehunyta a sok szeméttől a szemét az ég, összerakta sok kezét a lány, Irma és Júlia, Anikó és Etelka, mind a három Róza, Melindák, Noémik és Szép Ilonkák, kiknek hervadása inkább liliomtiprás volt. És visszatorlásból most megidézték a turulokat! Együtt idézzük meg őket! Mind a 187 csodás szobormadár, legyen bár márvány, kő, gyurma vagy agyag, lehántva magáról faragott vagy kiöntött köntösét, észvesztve repül most felénk, hogy legyen támogató, karmos seregünk! Igen! A saját fegyverükkel verjük meg! A saját csőrükbe verjük csőrüket!