Mozgó Világ, 2021. július-december (47. évfolyam, 7-12. szám)

2021 / 7-8. szám - Reflex - Dalos György: Eretnek hitvallás

244 vagy ezek bármilyen kombinációjá­nak elcsépelt közhelyein. Ezek a sablonok okozzák, hogy a magyarság együvé tartozásának pozitív tartalma ezeken a műveken másokkal szemben negatív érzel­meket gerjeszt. Ezt teszi a 2020- ban Budapesten, az Alkotmány utca Kossuth téri torkolatában, a Parlamenttel szemben kialakított központi Trianon-emlékmű is, Az összetartozás emlékhelye. A száz méter hosszú, az utcaszintről in­duló és egyre mélyülő rámpa mé­lyén egy emlékláng ég, a rámpa két oldalfalára pedig Magyarország 1913. évi helységnévtárának tele­pülésneveit vésték. A gond ezzel az — mint erre sokan időben, de ered­ménytelenül rámutattak —, hogy ez a helységnévtár ezrével tartalmaz olyan, hivatalosan magyarosított településneveket, amelyeket az ak­kori ország tisztán vagy többségé­ben nemzetiségű lakosságú telepü­lésein soha nem használtak. Az egész Trianon-emlékmű­­halmaz plasztikai megjelenése azt bizonyítja, hogy amíg a politika szféra­politikai szándékkal közelít Trianonhoz, addig nem születhet invenciózus művészi alkotás. Az 1990-es évek elején naivan azt hittem — akkor már egy évtize­de írtam cikkeket, tanulmányokat, könyvet köztéri emlékekről —, hogy az immár valóban választott politi­kusokat elgondolkodtatja a Lenin­­szobrok és felszabadulási emlék­művek tömeges lebontása. Naivan azt reméltem, hogy az — akkor még a szocialista korszak termékének és sajátjának vélt — emlékműkul­tusz lecseng, véget ér, a politikai emlékművek pedig eltűnnek és nem termelődnek újra. De aztán bebizonyosodott, s ez tényleg logi­kus is, hogy egy versengő politikai térben a politikai szférának nem kevesebb, hanem több emlékműre van szüksége, mint a mégoly puha diktatúrának. Nem hiszem, hogy lehetséges, de azt sem hiszem, hogy szüksé­ges lenne a köztéri szobrászatot „politikátlanítani”. A politikusokat azért választjuk, hogy a köz ügye­it intézzék, a közterek ügyei pedig közügyek. Felesleges szakértői bi­zottságokat létrehozni, ha azokat szervezetileg és anyagilag az önkor­mányzat, a politikai szféra alá so­roljuk. Azt kellene itt végül írnom, hogy önkorlátozó politikára, önkor­látozó politikusokra lenne szükség — de ennyire naiv történészként nem lehetek. Ilyenre ugyanis nem nagyon van példa a történelemben. A helyzet sajnos reménytelen — és az is marad.

Next