Műemlékvédelem, 1962 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1962 / 1. szám - Sedlmayr János: A nagyvázsonyi Szent István-templom helyreállítása

korábbi templomot Kinizsi Pál rendelkezése alapján átalakították. A korábbi (felte­hetően XIII. vagy XIV. századi) templom falait általában megtartották, de szentélyét kibővítették és egységes hálóboltozattal fedték be. Érdekes volt a koraközépkori épü­let toronymegoldása , a torony ugyanis a XIII. századi alsódörgicsei és a vilonyai templomhoz hasonlóan a hajó teljes szélességében épült. Ezt az 1773. évi barokk átala­kítás idején megváltoztatták. A kutatás felszínre hozta a körítő fal maradványát és ettől déli irányban néhány középkori, kőfalú lakóház romját, amelyek fűrészfogas elrendezésben sorakoztak a templom mellett. A helyreállítás tervében a műemlék középkori és barokk jellegének egyidejű teljes megtartásán, az eltakart és elrontott részletek bemutatásán és a szép berendezés felújításán volt a hangsúly. Vigyáztunk, hogy a szükséges állagbiztosítási és kiegészí­tési munkák minél kevésbé vonják magukra a figyelmet. A repedező tornyot egysze­rűen vonóvasak beépítésével és a kariatív megerősítésével biztosítottuk (statikus : Szlávik Tibor). A szentély és hajó újabbkori külső vakolását eltávolítva a régi durva felületű réteget mutattuk be, a hiányzó részeket a meglevőhöz hasonló módon egészí­tettük ki — csekély megkülönböztetéssel. A szentély egyik befalazott gótikus ablakát megnyitottuk, a megmaradt kőrácsok hiányzó osztósudarát műkőből készítettük. 3. A templom helyreállított homlokzata, 1961 (Dobos Lajos felvételei) —L £3223 X» Szazam rAl 1ZZZZ itBaHtorr tál V'/AW U01-A& EPtvws I­....L 177i-4# p T Ft»«VTOTT TÁL. 2. A templom alaprajza 2

Next