Műemlékvédelem, 1970 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1970 / 1. szám - Auzas, Pierre-Marie: Viollet le Duc szemlélete

nyúl, s hogy tökéletlenségük némely okai gyakran függetlenek a restaurátor szándéká­tól és — mondhatjuk — magából az egész restaurálás szelleméből következnek. Viollet le Duc egyébként egy nagyszabású tevékenység kiindulópontján áll. Olyan szakterület ez, amely ekkor születik meg, míg saját útját és elméletét keresi. Ezt annál nehezebben tudja felállítani, mert a legkülönfélébb épületekkel kell foglalkoznia, és úgy látszik, azokkal együtt kell kialakulnia. Semmi esetre sem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a komoly és mély szeretetet, amely restaurátorunkat a régi kövekhez fűzte és aggódását megmentésükért. Ez világlik ki a családi levéltárak segítségével rendelke­zésünkre bocsátott forrásanyagból is, így 1840-ben a cloître des Billettes, 1841-ben az hôtel de la Trémoille, 1847-ben a Reims-i Zenészek Háza, 1854-ben a Mans-i Notre- Dame du Pré és a Chalons-sur Marne-i Sa­int-Jean templom érdekében jár közben. Sőt, feleségének írott, 1841. j­úlius 3-án kelt levelében ezt jelenti ki: „Ezek az én köve­im, az én bizalmasaim, engem csak ők tud­nak lekötni.” A következő évben, atyjának írva a Chartres-i székesegyházról, azt „min­dig szebb és szebb szerelmem”-nek nevezi. Sőt, azt a kívánságát is kifejezi, amely szerint :,,Ha meghalok, azt akarom, hogy sírkövemre a Chartres-i székesegyház képét véssék.” A régi kövekhez fűződő mély hivatás­érzete érteti meg velünk azt a példátlan lelkiismeretességet, amellyel feladatát be­tölti: restaurátori küldetése és 1853 és 1874 között a püspökségi épületekre kiterjedő főfelügyelői megbízatása azzal jár, hogy a körzetébe tartozó 27 püspökség 81 épületét rövid időközökben lejárja, pontos és részlet 4. Párizs, Notre Dame székesegyház (Lassus és Viollet le Duc rajza, 1843) 5. Mészkő-dombormű a párizsi Notre Dame-ról 3

Next