Műemlékvédelem, 1986 (30. évfolyam, 1-4. szám)
1986 / 1. szám - Tóth Tamás: A Fő utcai Erzsébet-apácák temploma
1890-es éveknek) sem volt jó színvonalú munkája és ma már teljesen tönkrement állapotban van, nem lehetett jó megoldásnak tartani, az eredeti színezés megállapíthatóságára pedig csak véletlen szerencsében reménykedhettem. Géczy Csaba, az OMF Szakrestaurátori Osztályának vezetője segítségével szondázó kutatásokat végeztünk a falfelületeken, eleinte eredménytelenül. A barokk kori réteget mindenütt gondosan átkaparva találtuk, sőt a lizénákon még a vakolat is új volt. A már reménytelen vállalkozást kitartóan folytatva találtuk meg az első gyönyörű részletet. A szentély oldalfalának sarkában kartust tartó angyalok kerültek elő, egy viszonylag vékony, 5 mm vastag bedörzsölés alól. Körülötte indított kutatósávok festett architektúrát és felületkitöltő fonatos díszítést tártak fel, amely végül is egy festett oratórium korlátjának bizonyult és azonos a kisméretű oratórium-mellvéd kiképzésével. A dolog értelmére két ferences barát figurája vetett fényt, amint az oratóriumból szemlélik Szent Ferenc stigmatizációját, a főoltárképet, és a hatalmas retabló fölött az égi jelenést, a világon uralkodó Szentháromság mértéktelen gazdagságban megformált szoborkompozícióját. Ekkor a kutatást magasságában is kiterjesztve, a festett architektúra a szentély teljes oldalfalán megtalálható volt, sőt a kapitelek és párkányok a freskót folytatva secco márványozást mutattak, továbbá a boltozat indításán káprázatos ornamentika látszik. Később állványról elérhetővé vált a szentély- 7—9. Freskórészletek