Műemlékvédelem, 1988 (32. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 1. szám - Vukov Konstantin: Kételyek a vajdahunyadi vár lovagtermének helyreállításáról: gondolatok a XV. századi magyarországi nagytermekről
KÉTELYEK A VAJDAHUNYADI VÁR LOVAGTERMÉNEK HELYREÁLLÍTÁSÁRÓL (Gondolatok a XV. századi magyarországi nagytermekről) Vajdahunyad (Hunedoara) várának múlt századi siralmas állapotáról és nemzeti értékéről 1867-ben Arányi Lajos tanár számolt be. Igyekezett a helyreállítási munka megindítását pontos, szemléletes rajzokkal elősegíteni. Munkálkodását szerencsére siker koronázta, mert 1868-ban elkezdődött a vár felújítása, s ezzel újjáépítése — sajnos a szó szoros értelmében. Ezen újjáépítést Möller István elemezte 1913-ban és erős aggodalmának adott hangot a helyreállítás szakmai oldalát illetően." Möller behatóan tanulmányozta az épületegyüttest és sikerült az építészettörténeti periodizációt megállapítania. Sajnos nem publikálta a vár Hunyadi János-kori nagytermeivel , az Országházzal és az emeleti lovagteremmel kapcsolatos részletes ismereteit, pedig figyelme bizonyára erre is kiterjedt. Éppen a nagytermek (népszerűbben lovagtermek) tanulmányozása izgalmas feladatnak kínálkozik, mert azok a XV. század késő gótikus világi építészetének nagyszabású emlékeit testesítették meg; sajnos többségük az idők viharában elpusztult. Európában a XIV. század közepén az erősödő polgárság, a városi közösségi élet igényei teremtették meg a gyűlésekre, igazságtételre alkalmas nagy terek építését. Az uralkodói igények pedig a polgárságot túlszárnyalva a hatalmas fogadó- és báltermeikkel a mértéktelen pompát kívánták kifejezni. Az egyházi építészetben kimutathatóan már a XIII. századtól megjelenik az a szerkezet, amelyről alább még szó lesz, s amelynek műszaki megoldása a nagytermek lefedését szolgáltatta. Itt főként az ispotályokra gondolunk. Magyarországon az óriásterem, hatalmas belső tér megjelenése Zsigmond királyhoz fűződik a budavári ún. Friss-palota megépítésével. Sajnos ez a palota elpusztult, napjainkra csak néhány pincerész és számos faragott kőtöredék ismeretes belőle. Azonban a korabeli látogatók, követek leírásaiból a palota építészeti koncepciója kihámozható. Az 1420 táján már készen álló palota lényegében hatalmas méretű fogadótermet foglalt magába, mégpedig kettőt is! Az egyik a földszinten nyolc középoszlop által megtámasztott legalább 17 x 70 méteres boltozott tér, amely fölé a másik ugyanekkora terem épült, és ebben semmiféle oszlop nem állt, hanem óriási ívelt fatartós dongamennyezet borult föléje! Ahogy az egyik korabeli szemtanú, Pedro Tafur spanyol követ 1439-ben találóan jellemezte: „ . . .a padovai mintájára”.6 Ilyetén megvilágításban érezhetővé válnak a pfalzi követ utalásai, melynek elemzése során Nagy Emese feltételezte, hogy két nagyteremnek kellett lennie.7 A Friss palota kétszintes teremegyüttesének építészeti megoldása példát állított korának, ahogy alább ezt levezetjük. A rokon emlékek visszfényében helyesebben értékelhetjük Zsigmond király korának európai hírű építményét. Az óriástermek alapkérdése mindig a lefedés mikéntje. Honnan vette Zsigmond az ötletet, hogy ilyen különleges szerkezetű, lélegzetelállítóan hatalmas teret építtessen — ha a Friss-palota felső termét tekintjük? A keresést a spanyol követ által adott nyomon indulva végezzük. A padovai nagyterem az „Il Salone” a város törvénykezési épületének legfelső szintjén létesült egy 1420-as tűzvész után. Tetőszerkezete óriási fabordák meghajlításával létrehozott háromcsuklós csúcsíves tartók sorozatából áll, s így alátámasztás nélkül képesek lefedni a 27 x 80 méteres teret. A vízszintes erőket kovácsoltvas vonórudak veszik fel. Építési idejéből következtetve Zsigmond nem e terem mintájára alkothatta művét, hanem francia (párizsi, avignoni, Loire menti) fogadótermek indíttatására. Dél-Németországból eredeztethető ácsszerkezeti tudás-