Műemlékvédelem, 1990 (34. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 4. szám - Zóka László: A baranyai gránerkolóniák
A BARANYAI GRÁNERKOLÓNIÁK Modern településeinket köztudottan bizonyos uniformizálódás jellemzi. A régi patinás negyedek, utcák, házsorok vagy magányos házak külön jelentőséget kapnak ebben az építészeti háttérben. Településkultúránk ilyen karakteres színfoltjai a műemlék jellegű falurészletek, városnegyedek vagy önálló településegységek. Ebbe a sorba helyezhetők hazánk bányászkolóniái, amelyek közvetlenül a bányák közelében települtek azért, hogy a dolgozók minél közelebb legyenek munkahelyükhöz. Továbbá az üzemhez való lekötöttség célját is szolgálta, valamint az idegen nemzetiségűek letelepítésére adott lehetőséget. Pécs környékén 1871-ben például a fizikai dolgozók 69%-a volt idegen ajkú, s az összes dolgozók 45%-a lakott a kolóniákban, 1940-ben már több mint 50%-uk. E miniatűr települések jellegzetességei közé tartozik, hogy Magyarországon a civil (tehát nem katonai) foglalkozások közül főleg a bányászság részére építettek a bányatulajdonosok ilyen zárt településeket. E kolóniák összességükben egész rendszert adnak ki. A korábbi évszázadainkban a katonáskodással foglalkozó etnikumok, illetve kisebb népcsoportok (konkrétan a besenyő határőrök, a székelyek, a hajdúk, külföldön a kozákok) építettek ilyen arculatú telepeket a határgyepűk mentén. Bár később már a kolóniák telepítése nem egyedül bányászati jelenség, mert a nagyüzemek szintén hoztak létre még a múlt században munkástelepeket. Például a kohászat Diósgyőrön, a gépipar Csepelen vagy általában a téglagyárak körül alakítottak ki munkástelepeket. A bányászkolóniák helyrajza természetesen egybeesik bányavidékeinkkel. Dél-Magyarországon, Baranya megyében három tömb írható le. Északon Mázaszászvár és térségében már 1888-ban állott bányatelep, valamint Nagymányok területén, a Mecsek központi részein Komlón 1894-ben kezdték építeni, a Mecsek déli lejtőin Pécs város mai külső részeiben. Az egyes, nagy vonalakban megjelölt területeken belül további tagolódás tapasztalható, sőt eltérő ismérvek sora regisztrálható. A három tömb közül a Pécs vidéki (dr. Babics András kandidátus, történetkutató terminológiája) a legérdekesebb, hiszen itt maradt fönn szinte változatlanul az eredeti funkció, a korabeli beépítési mód, valamint a múlt századi díszítésbeli és formabeli megoldások sokasága. Foltszerűen még fellelhető Komlón is a vízmű mögött, az Anna-akna közelében. A Pécs vidéki kolóniák hajdan Pécs határában állottak, mintegy 20 km hosszúságú láncolatban a Mecsek déli lejtőin. Fekvésük párhuzamos vonású, többségük délre nyíló völgyben áll, szabályos mérnöki alaprajzolatú rendszerben, az enyhe mediterrán vonásokkal színezett klíma alatt az erdők közvetlen közelségében. Jelenleg valamennyi Pécs város kapuin belül emelkedik. Önállónak ítélhető belső életük azonban változatlan, autonóm településegységeknek, sőt néhol külön településnek tekinthetők. Létrejöttük háttere történetileg azonos a magyar nemzetállam és a magyar kapitalizmus kialakulásának eseményrendjével, hiszen több nemzeti nagyságunk személyesen döntő szerepet játszott kiépítésükben. Hazánkban a modern nagyipari kapitalizmus a 19. század első felében jelentkezett. Az osztrák birodalom egyik tőkeerős, ambiciózusan terjeszkedő részvénytársasága a Dunagőzhajózási Társaság ekkor jelent meg Magyarországon. A Duna Gőzhajózási Társaság (DGT) lényegét tekintve kereskedelmi-hajózási vállalkozásként alakult meg, s a bejárhatóvá tett, mintegy 2000 km hosszúságú Dunát használta föl üzleti céljaira. E vállalkozás megkezdésében igen lényeges szerep jutott a magyar nagybirtokosoknak, köztük gróf Széchenyi Istvánnak. Az 1831-től működő részvénytársaság (a DGT 1831. ápr. 22-én kapta meg a koncessziót) a mediterrán világba gabonát, marhát, ipari készítményeket szállított, s onnét déli gyümölcsöket, fehérfémeket, alapanyagokat hozott a kontinens iparosodó államaiba. Kereskedelmi