Műemlékvédelem, 2001 (45. évfolyam, 1-6. szám)

2001 / 1. szám - Román András: Egy élő klasszikus - Szakál Ernő: Szobrászati és műemléki tevékenységem gyökerei, sokágú fája és termése

Egy élő klasszikus Nem kétséges, hogy a modern kori műemlék-helyreállítás fénykora a 60-70-es évekre esett, amikor Zsámbék és Esztergom zseniális, ám egyedi példái után tucatjával készültek a nagy­szerűbbnél nagyszerűbb helyreállítások: Diósgyőr, Csempeszkopács, a soproni zsinagóga s oly sok más. Ezekhez az építészeti munkákhoz méltón és azonos színvonalon csatlakoztak a kőszobrászati munkák: a visegrádi kutak, a siklósi zárt erkély, a budavári szobrok. Volt, alkotott ekkor egy nagy generáció: Erdei Ferenc, Ferenczy Károly, Koppány Tibor, Mendele Ferenc, Nagypál Judit, Planus Egon, Sedlmayr János - hogy csak néhányukat említ­sük. S nagyszerű kakukktojásként az építészek között Szakál Ernő, a szobrász. A képzett mű­vész és az autodidakta tudós, akiről - ahogy ezt már a Műemlékvédelem 1997. évi 2. számá­ban, a Szakállal készített interjúban is idéztem - Bercsényi Dezső ezt mondta: senki nem érzi közülünk úgy a gótikát, mint Ernő. Nincs kerek évforduló. Szakál Ernő idén 88 éves lesz. De miért kellene az életkor végén O-hoz kötni azt, hogy levett föveggel tisztelegjünk a magyar műemlékvédelem egy élő klasszikusa előtt? Miért ne szentelhetnénk a Műemlékvédelem egy számát minden apropó nélkül is egy olyan kollégánknak, akire büszke minden magyar műemlékvédő, akár ismeri személyesen Szakál Ernőt, akár csak a műveit ismeri? Tisztelt Tanár Úr, kedves Ernő, tartson meg még közöttünk nagyon sokáig, jó egészségben a Jóisten! Román András Szakál Ernő SZOBRÁSZATI ÉS MŰEMLÉKI TEVÉKENYSÉGEM GYÖKEREI, SOKÁGÚ FÁJA ÉS TERMÉSE Gyermekként kerültem a kőfaragók és kőszobrászok közösségébe, ahol minden egyenest kőbe faragtak, sablonok és modellek alapján. A témakör változatos volt. Egyszerűbb és díszesebb síremlékek architektonikus részeivel, azok dekoratív és figurális elemei sokféleségével. Hat év alatt megtanultam a mészkövek és márványok alakításának technikáját a kézi kőfaragók gyakorlati módszereivel összhangban. Aránylag sok volt az építkezésekkel kapcsolatos munka, ahol a lépcsők és nyíláskeretek több­sége már műkőből készült. A természetes nagyságú műhelyrajzok, az alkalmazott geometria szerkesztései a rajzterem csak e célra szolgáló padlósíkján bontakoztak ki, de a gyakorlati tevékenység mellett az elméleti képzés is helyet kapott. A kőfaragó-mesterség hat éve ezután az Iparművészeti Iskola díszítőszobrász szakán foly­tatódott újabb hat esztendő sűrű programjával, a művészeti képzéssel, melyekhez mintegy ráadásul egy római ösztöndíj adatott nekem. Itáliában szobrászként ismertem meg Róma je­lentősebb történeti emlékeit, és hazatértem után úgy hozta a sors, hogy a politikai fordulatok sodra a hazai műemlékvédelem munkájává alakított. Itt vallom, hogy a képzelet logikussá formálását, realizálását a mesterség, művészet és tudomány összhangja hitelesíti. Mivel saját gondolataimnak és érzéseimnek megfogalmazásához nem találok megfelelő szavakat, önvallomásom megtoldom Babits Mihály soraival: Öreg vagyok, de semmit el nem értem: / vagyonom nincs, és érdemem nem érdem, /nem is törődöm többet semmivel, /kezem gyerekes dolgokat mível, / tudom, hogy nemsokára meghalok, / mindegy, csak unt szokásból gajdolok, /cél nélkül, s arra is bágyadt vagyok már, / hogy e verset kissé jobbnak faragnám. / ...aki nem szeret, annak jó lesz így is, / és aki szeret, annak jó lesz így is.

Next