Műemlékvédelem, 2003 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2003 / 1. szám - KÖNYVEK - Lővei Pál: Építészeti kalauz: Magyarország (vidéki) építészete a 20. században
A 17, kétharmad oldalon elhelyezett épület vagy együttes között négy „klasszikus” műemlék-helyreállítás is van: Ferenczy Károly diósgyőri vára (1973), a két Lux székesfehérvári romkertje (1938), a visegrádi Salamon-torony (1966) Sedlmayr Jánostól és a zsámbéki templomrom. A kecskeméti városháza (Lechner Ödön és Pártos Gyula, 1897), a kecskeméti volt Református Főgimnázium (Mende Valér, 1913), a szegedi Reök-ház (Magyar Ede, 1907), a veszprémi színház (Medgyaszay István, 1907), a zebegényi templom (Kós Károly és Jánszky Béla, 1909) mindegyike a magyar építészettörténet főművei közé tartozó, védett műemlék. A miskolci Deszkatemplomnak (Szeghalmy Bálint, 1938) a szövegmezőben mutatkozó nagy fehér folt alapján is talán elengedő lett volna kisebb hely. (Az építész mai értékelésének érdekes példájaként hozza egyébként a könyv az 1938. évi tervezése után hatvan évvel felépített hévízi református templomot - csak egyetlen hasonló példát ismerek, Pollack Mihály 1815-ben a Zichy család szőnyi kastélyához készített, nem megvalósított tervének 1923. évi felhasználását a család vajtai kastélyánál.) Hévízi szállodarekonstrukciók (Jankovics Tibor és munkatársai, 1995, 1997), a híres paksi templom (Makovecz Imre, 1990), a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum (Kerényi József, 1978) még túlságosan újak műemlékvédelmi szempontból, bár az utolsó helyi védelméhez már született azt javasló hivatali szakvélemény. A salgótarjáni és a szekszárdi városközpontok a „Műemlékvédelem táguló körei” kiállításon is helyet kaptak már, a kecskeméti volt főreáliskola (Lellbach Kálmán és Zaboreczky Ferenc, 1914) is szerepelt a katalógusban közreadott jegyzékben, és a győri volt ágyúgyár lakótelepe (Fiala Géza, 1917) is védendő érték. Akadnak olyan tételek a kötetben, melyekhez műemléki „vereségek” vagy a meg nem értés társulnak. A győri vagongyári bérház (Urbancsok Tibor, 1942) emeletráépítését nem sikerült megakadályozni, az ugyancsak győri, védett Schlichter-villa (Hlatky-Schlichter Lajos, 1898) majdnem egy bevásárlóközpont függelékévé „avanzsált”. A védett pécsi Balokányfürdő (Dulánszky Jenő és Gosztonyi Gyula, 1934) helyreállítása nem érdeke a városnak, és többször szóba került a védelem törlésének igénye. A szombathelyi Iseum (Hajnóczy Gyula, 1963) jelzésszerű homlokzata helyett is szívesen látnának egyesek az újabb vizsgálatok alapján egyébként vitathatónak is bizonyult, vagyis egyértelműen nem meghatározható teljes épületrekonstrukciót. A 20. század épületeinek számbavételével, értékelésével, műemlékvédelmi kérdéseivel való többéves foglalkozás ellenére is tudott meglepetéseket okozni a kötet, ráadásul még abban a Győrben is, ahol egy évtizeden át igen sokszor megfordultam: a Révai Miklós Gimnázium bővítését (Pilz Rudolf, 1970) igencsak színvonalas alkotásnak találtam. Az 1907 körül ismeretlen építész tervei alapján épített, siófoki Orgona panzió is megérdemli az odafigyelésünket. Az ilyesfajta kiadványokban ugyanolyan fontos a képi illusztráció, mint a szöveges ismertetés. A fényképek túlnyomó része éles, rendelkezik a megfelelő dokumentumértékkel, sok közöttük a jó beállítású, valódi épületfotó. A nem túl nagy számú archív felvétel - ezeket mindig meg is jelölték, nagyon helyesen, hiszen különben esetleg félrevezethetnék a helyszínen keresgélő turistát - alkalmazását az épületdíszítések pusztulása (Cegléd, zsinagóga - Baumhorn Lipót, 1906), egyes épületrészek pusztulása (Debrecen, szecessziós lakó- és üzletház - Rimanóczy Kálmán, 1912; Miskolc, Bükki Nemzeti Park kapuja és fogadóépülete - Taba Benő, 1983), a fényképezést megnehezítő növényzet (Győr, rendelőintézet — Lakatos Kálmán, 1938) indokolhatja. Egy-két esetben még lehetett volna ezzel az eszközzel élni, például a badacsonyi volt Tátika étterem (Callmayer Ferenc, 1961) igazi értékeit egy korabeli fénykép sokkal jobban vissza tudta volna adni. A kecskeméti Aranyhomok Szálloda (id. Janáky István, 1962) jellegzetes és értékes neonreklámját a „táguló körök” kiállításán és katalógusában még közölhettük, a leírás szerzője is említi, de a közölt fényképen sajnos már csak hűlt helye látszik. Van néhány életlen, jellegtelen kép is, így a hódmezővásárhelyi művelődési ház (id. Janáky István és Jánossy György, 1950) vagy a jászberényi fürdő (Zalaváry Lajos, 1963) esetében. A karcsai református templomnál (1969) hiába szép a belsőt ábrázoló, közölt felvétel, ha a helyreállítást tervező Kissné Nagypál Judit munkájáról valójában kevés fogalmat ad, egy a külső összképet bemutató fénykép is elkelt volna mellette. A budapesti részben volt kéttucatnyi alaprajz is, a mostani könyvben nincs egy sem. Kár, mert változatosabbá, in