Műemlékvédelem, 2014 (58. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 4. szám - Levárdy László: Budapest Déli pályaudvar - Déli Vasút "Buda" indóháza

Ezzel együtt a MÁV sokat tesz az utas­­forgalom növelése és színvonalának emelése érdekében, az utasok ezt értékelik is. Érzetre tán többen is vannak, mint évekkel ezelőtt. Az új ütemes elővárosi közlekedés rengeteg hívet szerzett a MÁV-nak, a vasútnak. De az állomás és az épület ennél jóval többet érdemel(ne)! Ne feledjük, hogy he­lyét még a reformkorban a Széchényi vezet­te bizottság jelölte ki, és a későbbi korok nem kis áldozatok árán hozták létre. Ők fan­táziát láttak egy a város központjába befutó, páratlan helyzetű állomás megépítésében. A kettes metró odaérkezése ideális kapcsolatot teremtett a Keleti pályaudvarral, de közvet­len villamosjáratokkal lehetett elérni Óbu­dára, Hűvösvölgybe, Zugligetbe, Kispestre, Albertfalvára és a Kelenföldi pályaudvarra. A nyolcvanas években ezeket a megközelí­tési lehetőségeket elveszítette a Déli és vele együtt forgalma jelentős részét is. Az épület lassú pusztulásnak indult. (17. kép) Jövőre lesz negyven éves az „új” Déli. Végre fel kellene hagyni a sok próbálkozás­sal, inkább a jövőjét kellene megtervezni el­bontása helyett. A maga korában elismerték az épületet a kortársak, becsüljük meg mi is a modern magyar építészet egyik legjobban sikerült alkotását. Lehet, hogy a vágányok tényleg kicsit kettészelik Budát, de egy par­kosított közösségi hasznosítású felülépí­­téssel a Márvány utcai toroktól az Alagútig értékes területeket nyerne a főváros. A sze­mélypályaudvari részt, a felvételi épületet mindenképpen meg kell őrizni. Meg kellene vizsgálni, hogy a funkcióját veszett, majd­nem a Ráth György utca tengelyébe eső, né­hai targonca folyosót miképpen lehetne megnyitni a gyalogos közlekedés számára, elkészíteni végre az oly rég­óta tervezett mozgólépcsőt a metró kijárattól a perono­kig, pótolni kellene az elveszett parkolót úgy az Alkotás, mind pedig a Mészáros ut­cai oldalakon. Mindenekelőtt az együttes védelméről kellene gondoskodni, addig, amíg még nem késő. A még ma is modernnek ható épület megérdemelné a műemléki védettséget a sok kalandor elképzelés ellenében. Felhasznált fontosabb irodalom Barcza László: 150 éves a budai indóház és a Buda— Nagykanizsa vasútvonal 1861-2011. Budapest, 2011. Erdélyi Tibor: Vasútüzemi épületek. Budapest,1971. Fodor Jenő: Vasúti épületek. Felvételi épületek. Buda­pest, 1949. (A Mérnöki Továbbképző Intézet kiad­ványai. E., 37.) Geschichte der Eisenbahnen der Österreichisch- Ungarischen Monarchie. Hrsg. Hermann Strach. I-IV. Wien-Teschen-Leipzig, 1898. Kerkápolyi Iván: Vasúti földrajz és történet. Budapest, 1943. Kubinszky Mihály dr.: Régi magyar vasútállomások. 2. kiad. Budapest, 1986. 17. A Déli pályaudvar utascsarnokának alaprajza, 1975. MAVTI21094/2 Funkcióvizsgálati terv részlete 79

Next