Műemlékvédelem, 2016 (60. évfolyam, 1-6. szám)
2016 / 5-6. szám - Forster Gyula: Fönntartás vagy helyreállítás
ban, vajúdásban és átalakulásban lévő modern építészetünk ötletszerű formáiban akarnak kiépíteni. Ha a műemléknek megnagyobbítását, kibővítését azok a használati célok, amelyekre szolgál, okvetlenül szükségessé teszik, természetszerűnek mutatkozik, hogy az új építkezés a műemlék stíljéhez alkalmazkodjék. Nem kell azonban az új építkezést a régi stílustól okvetlenül eltérőleg, a mai építés sajátos felfogásának, sajátos művészetének szellemében végrehajtani. A műemlékeknek az azokat eredetileg környező épületek közül való kiszabadítása csak akkor engedhető meg, ha azt célszerűségi, városrendezési, vagy hasznossági indokok föltétlenül megkövetelik, bár nem tagadhatni, hogy az e cím alatt történt változtatások a műemléknek javára ugyan nem válnak, mint erre nálunk példa a koronázó Mátyás templom, melyre mai környezete vajmi hátrányosan nehezedik. Íme ezekben foglaltuk össze azokat, miket a műemlékek fönntartásánál és helyreállításánál elsősorban szem előtt tartandóknak véltünk. Magyar Építőművészet, 5. 1907, 7. 1—3. Br. Forster Gyula (Esztergom, 1846-1932) jogász, művészeti író, az MTA tagja. 1864-1868 között jogot tanult a pesti egyetemen, ahol 1869- ben szerzett doktori oklevelet. 1869-1870 között a párizsi Ecole Juridique és a Collège de France hallgatója. 1872-ben ügyvédi vizsgát tett, majd a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban lett fogalmazó. 1883-1887 között miniszteri tanácsos, a vallásalap ügyeinek intézője, a prímás jogi tanácsadója. 1883-ban a miniszter a MOB- ba nevezi ki a minisztérium képviseletében. 1887-1911 között a Magyar Földhitelintézet egyik igazgatója. 1887-től a MOB másodelnöke, 1906-1919, illetve 1921-1922-ben az elnöke. 1911 -től valóságos belső titkos tanácsos, a vallási és tanulmány alapokat felügyelő bizottság elnöke. 1899-től az MTA és a Szent István Akadémia tagja. 1904-ben pusztakéri előnévvel bárói rangot kapott, utóbb a főrendiház örökös tagja lett. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat egyik alelnöke. 1896-ban a Lipót-renddel, 1898- ban a Szent István-rend kiskeresztjével tüntették ki. A MOB-bal való kapcsolata minisztériumi éveiben kezdődött. Már 1882-ben őt bízta meg a miniszter, hogy tegyen jelentést a zsámbéki templom állapotáról. Másrészt ő intézte a Vallásalapból történő műemlék helyreállításokat, ezért is került utóbb a MOB-ba a minisztérium képviselőjeként. Az ingó- és ingatlan műemlékek jogi helyzetével foglalkozó munkája máig alapműnek számít. A műemlékek védelme a magyar és külföldi törvényhozásban. Budapest, 1906. Kiemelkedő jogi tudása, kulturáltsága tette lehetővé, hogy a műemlék-helyreállítások korszerű elvei és tudományos követelményei maradéktalanul érvényesüljenek. Munkásságáról ld.: Horler Miklós: Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922). A magyar műemlékvédelem korszakai. Tanulmányok. Szerk. Haris Andrea, Bardoly István. Budapest, 1996. 107-144.; Bardoly István: „Két hűséges munkatárs”. Forster Gyula és Éber László - Adalékok a magyar műemlékvédelem történetéhez IV. Ars Hungarica, 38,2012,1.72-103. JEGYZETEK 1. André Hallays (1859-1930) francia irodalom- és művelődéstörténész, a journal des débats publicistája. Az építészettörténet alapos ismerője volt, a purista restaurálások és költségeik kérlelhetetlen kritikusa. 1922-1930 között a francia műemléki bizottság tagja. 2. Lescure d’Albigeois, all. századi Szent Mihálytemplomot, amely súlyos károsodást szenvedett a forradalom idején, 1883-ban nyilvánították műemlékké és a század végén restaurálták. 3. Az idézetek forrása: André Hallays: En Franant. Paris, 1899. 265-266. 4. Eugène Emmanuel Viollet-le-Duc (1814-1879) francia építész, restaurátor, művészettörténész. Az 1830-ban felállított francia műemléki szervezet (Comission des Monuments Historiques) vezetője, Prosper Mérimée, a középkori műemlékek felelősének nevezte ki 1840-ben. Ma is korszerűnek tekinthető restaurálási nézetei és purista helyreállítási gyakorlata között azonban ellentmondás állt fenn, ennek bizonyítékai nagyszabású helyreállításai is, amelyek műemlékek ugyan, „de már nem a középkoré, hanem a XIX. század historizmusáé - ahogy idővel a franciák maguk elnevezték a jelenséget, a vandalisme restaurateur.” Lővei Pál: „Konzerválni és nem restaurálni” - a műemlékvédelem elvei, régebbi és újabb törekvései. Műemlékvédelem, 58. 2014. 42. [A vandalisme restaurateur kifejezés Charles de Montalembert egy leveléből származik, amelyet Victor Hugónak írt 1833-ban] Hatása rendkívül nagy volt az intézményes magyar műemlékvédelemben dolgozó építészekre. Ld.: Horler Miklós: Viollet-Le-Duc egy centenárium távlatából. Építés- Építészettudomány, 13. 1981. 321-341.; Viollet le Duc tanítása a restaurálásról [Részlet a Dictionnaire raisonnée de l’architecture française du XVIe-XVIe siècle.