Műhely, 1984 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1984 / 3. szám - Pálmai Kálmán: Egy vers világa. Babits Mihály: "Vén cigány"
PÁLMAI KÁLMÁN Egy vers világa Babits Mihály: „Vén cigány” írd tenyeredre: soha nem lehet, ami egyszer volt már. Te is hiába nyügöd a régit, a biztos fogást zord húrodon, s idézed ujjaidnak világtalan memóriáját az ómód, könnyű dallamok felé, a megvetett hang felé, mely oly édes s oly olcsó, mint a fütyülő cukor: mindegy! akármi! csak a csönd, a csönd ne! csak egypár szót még lelked anyanyelvén, bár a legfrivolabbat! egy silány forrást a pusztában, mit az utolsó rím-kutya fölkaparhat! óh, csak egyszer fakadna föl még sebzett hangszered körmöd nyomán, vásott körmöd nyomán! De jaj! amit mindenki tud, te nem! Neked a zöngelem, mely ama legszegényebb zöngedezőt enyhíti: méreg. Idült szikládból kénköves pokolvíz böffen ki, ujjad íze félrecsuklik, a húr visít, s a dalok rongyai, a régi cukros dalok rongyai, úgy ránganak ajkadon, mint a lázas s még életétől válni nem tudó haldokló ajka fölé tett pehely . .. Schöplin Aladár 1907-ben megjelent A két Vörösmarty című tanulmányában írta: ,,A vén cigány a maga közvetlenségével és Vörösmarty egyébkori technikájától teljesen elütő formáival ma a költő leginkább élő műve. Ezzel Vörösmarty átnyúlik a ma költészetébe ... S ha az ifjú magyar lírában itt is, ott is látjuk a törekvést, amely tradíciót keresve magának, Vörösmartyhoz próbál csatlakozni, a csatlakozópont A VÉN CIGÁNY, amellyel a költő tovább is ható tényezője marad a magyar költészetnek. A mai emberhez az öreg, beteg Vörösmarty áll közelebb, mert az ő lelkében ismerünk rá jobban a mi ellentétektől szaggatott, diszharmóniák közt vergődő, bénulásában időnként görcsösen föllobbanó lelkünkre.” 53