Műhely, 1984 (7. évfolyam, 1-6. szám)
1984 / 1. szám - Tűz Tamás: "Iván, nálunk már bronzszínű a nád" (vers)
valamivel többet. Hajnal Anna egyrészt eléggé jelentős, kiváló költő ehhez, másfelől viszont igen-igen „az olvasóknak” való költő is, elmélyült órákat ígér a tallózás, fölismeréseket az elmélyedés. Leviatán című költeményének záró szakasza kínálkozik e csekély foglalkozás befejezésül: „Forgatod szemcsés nyelvedet? / Leviatán? örökké élünk! / feltámadunk, bárha elejtesz, / nagy álmaidban felkísértünk: / mindig újra, szem, száj, tekintet, / új s új alakban visszajárunk, / halni nem tudó szenvedély, / visszatérünk, mert visszavágyunk.” Nem közömbös ez a költészet önmaga sorsa iránt. De a „megtartást”, feledékeny időkön át is, erősen, maradandóan tudja gyakorolni. TŰZ TAMÁS „Iván, nálunk már bronzszínű a nád” Száz éve született Harsányi Lajos Szatén papucs intarziás sekrestyeszekrény beszéljünk Róla száz éve már Bábolna Fiume Eszterháza és a patonai gesztenyék szimbolikába hajló ágai műbe épített cellafal HAGIA SOPHIA minden reményem BENNED van sír föl DE PROFUNDIS míg a technika kora egy varjúpár siralmát teríti szerenádként három munkanélküli fölé visszafohászkodja a hársvirág permetezését a tóra nyalábszám szórja a MISERE-t az égre a tisztátalan test vétkeiért mellkasából hördül elő MI CHA ÉL? (ki olyan mint az Isten?) de már az ESTÉLI KÖRMENET-ben (ezek mind intarziák) magát a futó felhőkkel rokonítja (erről eddig egy szót se szólt) de most ARANYBÓL VERT VIRÁG - így mondja így a legjobb elfelejteni a Fertőt Hanyságot Ködasszonyt kócsagokat a LIRA LÍRA , ugye LEYA ugye IVÁN közeleg már az ŐSZI SZÁNTÁS 37