Mult és Jelen, 1841 (1. évfolyam, 1-105. szám)

1841-09-17 / 75. szám

mely a’ népnevelés és a’ városok elrendezése ’s újjászületése feletti, országgyűlésre adandó útasias érdemében hathatósan utunk­aioüténi.— A’ Pesti Hirlap egyik júliusi számában* több köztiszteletben álló szón­l­ által ezen szavak: „Mi még a’ ,m­a­r­a­d­j­un­k­n­a­k igen h­i­v ö­­rei vagyunk“ megyénk méltóságát sértő gúnynak találtatván, azt a körünkben jelen tett levelezőnek erős kifejezésekkel roszaiak; nehogy azonban akár a’ megye méltósága ma­gány egyedekkeli küzdendö harczban szenved­jen, akár az irodalmi szép igyekezetnek ’s a’ sajtószabadságnak gát vettessék, a’ tárgy el­­mellőztetett. — Az országgyűlési előkészületek megbízásával felruházott küldöttség alakitva lé­vén , többen kivánák, hogy az üléseit nyilvá­­nyosan tartsa ’s korszakonkint munkálatait a’ megyének előterjeszsze , mivel oly nagy érde­kű tárgyakhoz, melyek a’ törvényhozásba vág­nak, egyszeri olvasásra szólani majd nem le­­hetlen, országgyűlési útasitást kidolgozó köz­gyűlésen pedig egyszerre sok halonoztatnék ösz­­sze, mire nézve határzattá jön, mihez a’ kül­­döttségi ülés nyilványosan nem tarthatik u­­gyan , mert a’ tömeg hidegvérrel a’ tanácsko­zásodat hallgatni nem képes, a’ helytósági jo­gok pedig annyival kevésbbé korlátozvák ezal­tál, mivel az egész küldöttségi terv újra köz­gyűlési tárgyalás alá kerülend , hol mindenki újra saját nézeteit kifejtheti.­­Mindazáltal a’do­­loghozi könnyebb szólhatás végett a’ küldött­ség korszakonkint elkészülendő dolgozatai a’ jegyzői iróteremben közhasználat végett kité­tetni rendeltettek. — A’ szathmári 12 pontú le­vél felolvastatván az országgyűlési előkészüle­tekkel foglalkozó küldöttséghez lítasittatott. — Pest vármegye levele következtében O cs. hír. Felségéhez Felirás határoztatok, hogy minda­zon úti levelek, melyek e’ megye által az ö­­rökös tartományokba utazni kivánok számára kiadatnak, vagy csak egyedül magyarul, vagy oszlopzatosan honi ’s azon nemzet nyelven, ho­vá az útazó megy, szerkesztetvén, ez utóbbi ked­­vezésben csak oly nemzetek részesülhessenek, melyek irántunk viszonyosságot gyakorolnak , a’ külföldre nézve pedig ugyan ezen indítvány országgyűlésre feljegyeztetni rendelteték. — Több apróbb nagyobb kellemetlenségek tűn­tek fel az egy hétig tartott jelentéses közgyű­lés folyama alatt, minthogy azonban inkáb e­­gyeseket mint a’ közönséget érdeklik ’s felho­­zásuk csak ingerültséget szül, legyen szabad azokat elhalgatni, „az ember“ úgy is — mint a’ költő mondja—„ábránd, mely a’ bölcső és sir közt szédeseg.“ 11­­­k. A’ magyar academia 1. évi nagygyűlésében, mint ekkorig magános kútfő után tudatnak, következő eredmények jöttének létre: 1 ) A’ 200 nagy arany jutalmat nyerte Horváth Mi­hály 1. tag „Ipar és kereskedés története“, mint a magyar literaturában az 1860-ik évben megjelentek közül legjobbnak ismert mű. Ver­senyeztek vele: Szemere Bertalan utazása és 2010smarty Mihály újabb munkái. ( 2 ) A’ ter­mészettudományi pályakérdés legjobb megfej­tőjének kitűzött 100 arany jutalmat nyerte Wagner Dániel, pesti chemicus 5 másod jutal­mat, ívenkint 4 aranynyal, Török József gyógy­­tan-halgató. — 3) A’ dráma-jutalom, nem talál­kozván nyomtatásra érdemes dráma, ezúttal nem adatott ki.— 4) Tiszteleti taggá választa­tott: Pulszki Ferencz, eddig nyelvtudományi osztálybeli rendes tagj rendes tagokká: Jászay Pál a’ nyelyvtudományi, Horváth Mihály a’ tör­ténettudományi osztályban­­. a’ törvénytudomá­­nyiban, igazgatósági megerősítés alá, Fogarasi János első helyen, Tóth Lörincz második, Bertha Sándor harmadik helyen ajánltattak.—■ Levelező tagok lettek: Henszlmann Imre, Hun­falvi Pál, Briza János, Kubinyi Ferencz, Lu­­gossy, Peregrini Elek, Török­ János és Tre­­flort Ágoston. A’ m. t. társaság tizedik közgyűlése a’vár­megye nagyobb teremében sept. 5-kén déle­lőtti 10 órakor tartatott. Tárgyai valának: 1. Elnök gr. Teleki József megnyitó beszéde. 2. Titohnoki előadás a’ társaság 1846/1-ki mun­kálatairól. 3. A’ régi műemlékek befoly­ásáról az uj művészetre, Pulszky Ferencz rendes tag­tól. 4. Emlék­beszéd Kossovich Károly r. tag felett, Zsoldos Ignácz rendes tagtól. A’ fran­­czia köztársaság hadi szerencséje okairól, Kiss Károly rendes tagtól. 5. Emlékbeszéd Budai Ezsaias t. tag felett, Péczely József rendes tag­tól. 7. Jelentés az 1840-iki nagy jutalomra ’s a’ több dicséretre érdemesített magyar mun­kák felöl. 8. Jelentés a’ törvénytudományi osz­tálynak 1850-ben kitett jutalmára érkezett pá­lyamunkákról. 8. Jelentés a’ természettudomá­nyi osztálynak szinte 1831-ikben kitett jutal­máért vívott pályamunkákról. 10. Jelentés az 1841-re szólt drámai jutalom mibenlétéről. 11. Kihirdetése a’ most lefolyt XII-ik nagy gyűlés által kitűzött történeti és mathesis-osztályi ju­talomkérdéseknek. 12. Az elnök az ülést be­rekeszti. — A’ hallgató közönség számos volt.

Next