Múlt és Jövő, 1990 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 4. szám
JAMES DOUGLAS MORRISON / Csak a költészet éli túl a holocaustot [ÖNINTERJÚ] Úgy vélem, az interjú az új műforma. Úgy vélem, az interjú a kreativitás esszenciája. Kérdezni önmagunkat, és megpróbálni választ találni. Az író csak megválaszol egy sor kimondatlan kérdést. Olyan ez, mint válaszolni a tanúk padján. Ez az a furcsa légkör, amiben megpróbálsz rögzíteni valamit, ami a múltban történt, és megpróbálsz őszintén visszaemlékezni arra, hogy mit is akartál tenni. Döntő szellemi gyakorlat ez. Az interjú gyakran alkalmat ad arra, hogy szembesülj olyan kérdésekkel, mint számomra az, mi is tulajdonképpen a művészet. Az interjú arra is alkalmat ad, hogy megpróbáld figyelmen kívül hagyni az összes hézagpótlót... meg kell próbálnod világosnak, hitelesnek, lényegretörőnek lenni... semmi ökörködés. A gyóntatófülke, a vita és a keresztkérdések hordozzák az interjúforma előzményeit. Egyszer valamit kimondtál, és valójában nem vonhatod vissza. Túl késő. Igazi egzisztenciális pillanat. Valamiképpen hozzákapcsolódtam a művészet és az irodalom játékához; a hőseim művészek és írók. Mindig írni akartam, de mindig úgy képzeltem el, hogy csak úgy lenne értelme, ha valahogyan a kéz egyszerűen fogná a tollat, és elkezdene mozogni anélkül, hogy én valójában bármit is tennék vele. Mint az automatikus írás. De sohasem ez történt. Persze, írtam néhány verset. Azt hiszem, úgy ötödikes vagy hatodikos lehettem, amikor írtam egy verset The Pony Express címmel. Ez volt az első, amire vissza tudok emlékezni. Azoknak a bizonyos balladaszerű verseknek az egyike volt. Mindamellett sohasem tudtam ezeket egybegyűjteni. A Horse Latitudes címűt akkor írtam, amikor középiskolás voltam. Rengeteg jegyzetfüzetet kaptam a középiskola és az egyetem folyamán, és amikor befejeztem a tanulmányaimat, valamiféle ostoba okból - bár lehetséges, hogy bölcs dolog volt - mindet eldobtam... Minden éjjel írtam a füzetekbe. De lehet, hogy ha soha nem dobom ki őket, akkor soha nem is írok semmi eredetit - mert főként olvasott vagy hallott dolgok lerakódásai voltak, akár az idézetek. Azt hiszem, ha sohasem szabadultam volna meg tőlük, magam sem lettem volna soha szabad. Ide figyelj, az igazi költészet nem mond semmit, csupán megadja a lehetőségeket. Kizár minden ajtót. Átléphetsz bármelyiken, amelyiken csak akarsz. ... és ezért vonz annyira a költészet - mert olyan örökkévaló. Amióta csak vannak emberek, képesek fölidézni szavakat és szókapcsolatokat. Semmi más nem élhet túl egy holocaustot, csak a költészet és a dalok. Senki sem jegyezhet meg egy egész regényt. Senki sem képes leírni egy filmet, egy szobrot, egy festményt, de amíg emberi lények lesznek, addig a dalok és a költészet továbbadható. Ha van a költészetemnek valami célja, akkor ez az, hogy megszabadítsa az embereket a korlátozott utaktól, ahogyan látnak és éreznek. JIM MORRISON LOS ANGELES, 1969-71 [hArs gy. Péter fordítAsai 39