Múlt és Jövő, 1990 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1990 / 1. szám
hallott, három-négy segélykiáltást, olyanformán: „Emberek, segítség!” Mikor odaszaladt a templomajtóhoz, próbálta kinyitni, de zárva találta. Benézett a kulcslyukon, melyben nem volt benne a kulcs, s látta, hogy a lány a földön feküdt egy ingben, ruhái az asztalon voltak. A lányt a metszők közül kettő és egy ószlám zsidó koldus, Voller Hermann a földön lenyomva tartották. Schwarcz Salamon éppen akkor vágta meg a nyakát. Aztán a két metsző és a koldus zsidó felemelték a lány testét, Schwarcz Salamon pedig két véres cseréptányérba csorgatta a vérét, aztán a vért egy nagy fazékba öntötték. Aztán felöltöztették a lányt. Közben a belső templomból kijött még négy ószlári zsidó, ezek körülállták a lány testét, mialatt öltöztették. Scharf Móric eme vallomását a tárgyalás során beható keresztkérdések után is lényegében fenntartotta, és ragaszkodott ahhoz, hogy látta, midőn Solymosi Esztert a zsidó templomban megölték. Elemezzük a vallomás részleteit. 1. Kukucskálás a kulcslyukon. 2. A lány a földön fekszik ruha nélkül. 3. A lányt a metszők a földön lenyomva tartják. 4. A metsző asztali késsel vágja a lány nyakát. 5. A vért egy tálba csurgatják. 6. A lányt felöltöztetik. 7. Sokan körülállták, úgy öltöztették. Bár a vallomást, mint arra rövidesen rátérek, a megfélemlített gyerekből kegyetlen módszerekkel kényszerítették ki, mégis érdemes azt analitikus szempontból értelmezni. A vallomásban a különböző agresszív cselekedetek a következő álomszerű történést jelenítik meg: egy kulcslyukon meglesett ősjelenetet, egy megerőszakolást - hasonlót, mint amiről az Álmodó ifjúságban Balázs Béla tudósít: egy rituális állatlevágást - nyakonmetszést, vérfolyást, egy rituális körülmetélést és az utána történt felöltöztetést, valamint egy halottmosdatást és öltöztetést. Mi történt a két vallomás között? Az agresszív fantáziák megjelentek a valóságban. Móric második kihallgatása Bari József vizsgálóbíró lakásán történt, Nagyfaluban. Péceli Kálmán írnok is részt vett a ״ kihallgatásban.” Péceli 1856- ban, huszonhárom éves korában egy rossz hírű nővel együtt kegyetlenül meggyilkolt egy idős, védtelen embert. A rablógyilkosságért 1857-ben, éppen május 21-ikén, azon a napon, melyen ő a zsidó fiút vallatta, tizenöt évi súlyos börtönre ítélték, ő volt a nem egészen tizennégy éves kisfiú vallatója. A gyereket azért vitték Nagyfaluba, hogy ott megtoljék. Az éjszakai vallatás részletei a nagy titkolózás ellenére kiszivárogtak. A kíváncsi cselédek az ablakzsalu rései között felváltva leskelődtek. Hallották, hogy Péceli megfenyegette a gyereket, hogy tömlöcben rohad el, ha nem mondja el az igazat, hogy hova lett Eszter. ״Ha megmondod, szabadon engednek. De különben is, az apád már bevallott mindent. ” Mézga Péter, Leske Mária látta, ahogy a pandúr a gyerek fülét rázta, korbáccsal ütötte. Zdenek Gergely azt látta, hogy míg Péceli vallatta, Bakó pandúr kezében korbáccsal állt mögötte. Weinstein Lázárné és lányai, valamint Lustig Sámuel május 22-ikén látták Móricot, amikor Nagyfaluból Eszlárra visszakísérték. ״ Úgy össze volt verve, hogy alig tudott a maga lábán járni. ” A kikényszerített vallomással nem ért véget Scharf Móric kálváriája. Bár nem volt vádlott, továbbra is törvénytelenül elzárva tartották. Gyötörték, gúnyolták, hogy ellenállását, önerejét végképp felmorzsolják, és biztosak lehessenek abban, hogy a tárgyaláson is kezes tanú lesz, akinek vallomására a vád biztosan építhet. De még ilyen módon, mindenkitől elzárva sem sikerült a gyermek lelkét teljesen megrontani. A börtönben Móric megemlékezett anyja halála napjáról. Könyörgött őrének, hogy mécsest gyújthasson anyja emlékére. Eötvös ebben annak bizonyítékát látta, hogy a gyerek még nem fogadta el végleg a hamis tanú szerepét. Arra épít, mint úja, hogy: ״A gyermeki lélek sohase lehet tökéletesen romlott. A legrosszabb ösztönökkel, a legvétkesebb indulatokkal tömjék bár tele, annak a léleknek mindig lesz egy kis zuga, ahol a szülők iránti szeretetnek egy sugára, az apai ház vallásos áhítatának egy kis melege megmarad. Ezt a sugárt, ezt a meleget akartam én előre lobbantani, hogy a gyerek térjen vissza az igazsághoz, s gonosz meséjét taszítsa el magától. ” Augusztus végén Kozma Sándor királyi ügyész rendet akart teremteni a tiszaeszlári per körül. Elrendelte Móric szabadlábra helyezését, hogy így kiszabadítsa a vizsgálóbíró befolyása alól. Jóindulata kudarcot vallott. Az alispán rendeletére a fogház kapujában Móricot Henter Antal, a vármegye várnagya várta. Ő veszi most a fiút „gondozásba”, hogy ilyen módon továbbra is elzárja a világtól, korábbi környezetétől, családjától. Eötvös többször kérelmezi, hogy a gyereket adják vissza családjának, vagy legalább egy fővárosi intézetben helyezzék el, de előterjesztését a kormány elutasította. A fiú tehát Henter Antalnál marad, akinek az a feladata, hogy - Eötvös szavaival - a tanút a tárgyalásra „kikészítse”. Mesteri módon tesz eleget ennek a feladatnak. Az a Scharf Móric, akivel a tárgyaláson találkozunk, már nem hasonlít a börtönben meggyötört, felmorzsolt, rettegő zsidógyerekhez. Hetyke, magabiztos, feleselő, csúfondáros és fensőséges. Mielőtt azonban ezt az átalakulást nyomon követnénk, szenteljünk néhány mondatot annak, milyen is volt Móric az életében végzetes sorsfordulót jelentő 1882. április 1-je előtt. Móric korábbi viselkedésének, jellemének megismerésében is 69