Múlt és Jövő, 1994 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1994 / 4. szám
fegyverét. Még a pogrom után tartott statáriális tárgyalás jegyzőkönyve is diplomatikusan fogalmaz: ״ A kocsin ülők revolvert szegeztek a támadóknak, a kocsis pedig a lovak közé vágott, s így sikerült kimenekülniök az embergyűrűből.'30 Közben előkerült három kunmadarasi rendőr, akik atömeg felszólítására... lefegyverezték Takács Ferencet, őt pedig az ipartestület székházba kísérték."3" Ez már az események következő színhelye volt. Aki Karcagon járt, az mindenképpen ide igyekezett, hiszen úgy döntöttek, hogy megtárgyalják a napközben történteket. Rajtuk kívül azonban még igen sokan voltak kíváncsiak a beszámolókra. A gyűlésnek feladata volt még az előzőekben említett kérvény megírása, illetve a terhelő tanúvallomások visszavonatása. Takács Ferencék már jelen voltak. Nem tudni, sikerült-e a felbőszült tömegnek rábírni őket, hogy vonják vissza vallomásukat. Mindenesetre nagy összevisszaság, nagy hangzavar lehetett, mert végül is a rendőrség közbeavatkozott, és Takács Ferencéket a madarasi rendőrlaktanyába kísérték, ahonnan csak reggel öt órakor távoztak el. Valószínűleg nem voltak hajlandók még a tömeg nyomására sem lemondani terhelő vallomásukról, így a fenyegető hangulat indokolttá tette a tanúk védelmét. Felvetődik a kérdés, a rendőrség miért nem oszlatta fel a székházban összegyűlteket. Mivel határozott rendőrségi intézkedésre nem került sor, közvetve hozzájárultak, hogy egy csoport elindulhatott az első áldozat, Wurczel Ferenc lakására. Ő volt a helyi szociáldemokrata párt titkára, a népbírósági per egyik zsidó származású tanúja. A csoport nevében Vona József (ötödrendű vádlott) biztosította Wurczel Ferencet, hogy semmi bántódása nem lesz, csak vonja vissza a vallomását. Wurczel Ferenc nem akart kijönni a házából. Valószínűleg tartott a pattanásig feszült tömeghangulattól, ezenkívül sötét volt, számára ellenségekkel teli az éjszaka, rendőröket nem tudott a maga védelmében, talán hallotta, mi történt Takács Ferencékkel, és az egész nap történései sem sok biztatót sugalltak. Végül úgy döntött, útnak indul a csoporttal együtt. ״ Mikor megérkeztek, az iparterület előtti gyalogjárót megszállva tartotta az ott lévő tömeg, s így Wurczel Ferenc - aki lakásából az ipartestületig a gyalogjárón haladt - kikerült az úttestre, így azután nekitámadt a tömeg: öt fogát kiverték, a koponyáját és a homlokát megsebesítették, és úgy összevissza rugdosták, hogy egyik oldalbordája is elrepedt. Sérülései 20 napon túl gyógyultak. Bántalmazóinak kilétét megállapítani nem lehetett."32 Wurczel Ferencnek még csak a lehetősége sem volt meg, hogy bemenjen az ipartestület székházába, és elmondhassa véleményét, esetleg visszavonja vallomását. Ez azt bizonyítja, hogy nem mint tanút, hanem mint zsidót verték meg. "Csak amikor öt fogam a kezemben maradt, jöttem rá, hogy nem mint szocialistát vernek, hanem mint zsidót"33 - vallotta később. Az ipartesület székházában eközben ismét hallatta hangját Tóth Zsigmond, és nem is akárhogyan. Megjegyzései alapján nyílt antiszemita uszítást végzett. Ezt bizonyítja az a figyelmeztetése is, mely szerint a zsidók éjszaka el akarják rabolni Nagy János tanítót, ezért védelmére őrséget kell szervezni. A többség vakon elhitte ezt a minden józan mérlegelést nélkülöző újabb rémhírt, így szerveződött meg a Nagy János "személyes biztonságára" vigyázó őrség, melynek tagjai (összesen nyolcan) időközönként váltották egymást. Más kérdés, hogy Nagy János kijelentette: az őrségre nincs szükség. Még mindenki együtt volt a székházban, amikor Tóth Zsigmond újabb felhívást intézett az egybegyűltekhez: "másnap mindenki legyen a piacon, mert ott valami történni fog, lehet, hogy zsidóverés is lesz".34 Elkészült több aláírással az igazságügy-miniszterhez címzett kérvény is, igaz, már nem az iparterület székházában, hanem Retter Henrik lakásán. Ezt követően a tömeg szétoszlott. Éjszaka semmi említésre méltó nem történt. Az azonban most már egyértelműnek látszott, hogy a hétfői nap eseményei még nem fejeződtek be. Ezt érezte a madarasi rendőrség is, és félve a folytatástól, még éjjel erősítést kért a meglévő saját 13 embere mellé. Ennek eredményeképpen még az éjszaka folyamán ״ Kunhegyesről 9 fő, Karcagról pedig 6-8 fő érkezett, így a rendőri létszám 28-30 főre emelkedett, s köztük főhadnagy, hadnagy és alhadnagy is volt."35 1946. május 21. Másnap, kedden reggel piaci nap volt Kunmadarason. Ilyenkor nemcsak a helybéliek, de a környező községekből, tanyákról, sőt Budapestről is érkeztek árusok. Ezeknek a hetivásároknak az ország gazdasági életében felbecsülhetetlen értékük volt. 1946 tavasz végére, nyár elejére a pengő alkalmatlan fizetőeszközzé vált. Az emberek árut cseréltek árura, illetve olyan közszükségleti cikkek váltak általános egyenértékessé, mint például a só, a cukor vagy a zsír.36 Az 1945. évi szárazság és ennek következtében a rossz termés, az új betakarításig súlyos gondokat okozott a lakosság ellátásában. Többek között erről is említést tesz a kommunista párt megyei bizottságának jelentése, amelyet a Központi Vezetőségnek küldött. A kevesebb termés következtében nehezebben teljesítették a beszolgáltatásokat is, s egyes helyeken az a jelszó, hogy miért adjunk be, azért, hogy a kommunistáknak és a zsidóknak legyen!"37 Ez a hangulatjelentés hűen tükrözte a „lappangó" antiszemitizmust. De térjünk most vissza a madarasi piacra. Egyre többen jöttek ki a vásárra, még ha nem akartak is semmit sem venni. Egyesek nézelődtek, mások az előző napi események részleteit tárgyalták meg újra és újra, kiegészítve és továbbszínezve a karcagi gyerekek eltűnésével. Mintha hiába pakoltak volna ki az árusok, köztük zsidók is. Megérkezett Tóth Zsigmond, aki valóban egyik értelmi szerzője volt az eseményeknek. Mintha mindenki rá várt volna, kiadta a jelszót: ״ Na, most már kezdődhet a tánc!"38 Ettől a pillanattól kezdve Kunmadarason szó szerint elszabadult a pokol. A község zsidó lakosságát véresre verték, nem kímélve öregeket, nőket, gyerekeket. Mindenki egy emberként támadt a zsidókra. Megdöbbentő, hogy a menekülők előtt bezáródtak a kapuk, az ajtók, kocsikra nem vették fel őket.39 Madarason, úgy tűnik, senki sem emelt szót a tömeges vérengzés ellen. Egyetlen újságban nem lehet olvasni arról, hogy valaki megpróbált volna tiltakozni. Joggal kérdezhetnénk, hol volt a megerősített karhatalom, miért nem lépett közbe? Erre még az események további részletes ismertetése után visszaté