Múlt és Jövő, 1998 (10. [9.] évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám
HANNAH ARENDT EICHMANN JERUZSÁLEMBEN © Ben Gurion módján gondolkodó emberek számára tán egy „absztrakció” — szigorúbb úr, mint a miniszterelnök, minden hatalmával együtt. Hogy e hatalom játékszabályai mennyire rugalmasak, mennyire elnéző a szolgálóival szemben, azt Hausner úr igen hamar és nagyobb gátlások nélkül demonstrálja: e játékszabályok megengedik, hogy az ügyész a per ideje alatt sajtókonferenciákat tartson és TV-interjúkat adjon (a Glickmann Corporation által támogatott amerikai programban állandóan mutatják a szokásos reklámokat, esetünkben ingatlanhirdetéseket), sőt a szabályok később még a sajtó képviselői előtti „spontán” dühkitöréseket is engedélyezik — torkig van azzal, hogy Eichmann-nak keresztkérdéseket tegyen fel, hisz minden kérdésére hazugságokkal válaszol; a szabályok megengedik, hogy gyakran forduljon a közönséghez, melynek tulajdonképpen háttal kellene állnia, jóváhagynak minden olyan pózt, melyekből rendkívüli hiúságára következtethetünk. Aki az igazságosságot szolgálja, annak semmi ilyesmit nem szabad tennie. Az igazságosság szolgálata ugyanis megköveteli a rendkívüli visszafogottságot, a nyilvánossághoz fűződő minden kapcsolat megszakítását, s bár a gyászt még megengedi, a haragot már nem, szigorú mértékletességre int minden csábítással szemben, hogy az ember a fényszórók, kamerák és mikrofonok által rivaldafénybe állítsa magát. De a bírák bármilyen lelkiismeretesen próbálták is a rivaldafényt elkerülni — mégiscsak ott fönn, egy színpadon ültek, szemben a közönséggel, pontosan úgy, mint a színházban. A közönség az egész világot volt hivatott képviselni, és az első hetekben valóban legnagyobbrészt napilapok, folyóiratok és magazinok tudósítóiból állt, akik mind a négy égtáj felől érkeztek Jeruzsálembe. Egy színjátékot akartak bemutatni nekik, pontosan olyan szenzációsat, mint amilyenek a nürnbergi perek voltak, csak most ״ a zsidóság tragédiája, annak minden részlete” került színre. Hiszen ״ amikor mi Eichmannt nem zsidók ellen elkövetett bűnökkel is vádoljuk”, akkor nem azért, mert azokat elkövette, hanem ״ mert nem teszünk különbséget a népek között". Valóban figyelemre méltó mondat egy államügyész nyitóbeszédében, s amint később kiderült, igen jellemző is a vádra. Ugyanis a vád számára e per elsősorban a zsidók szenvedéseiről szólt, s csak másodlagosan foglalkoztak Eichmann tetteivel. Hausnert követve eme különbség lényegtelennek tűnt, hiszen ״ csak egy olyan ember volt, aki szinte kizárólag a zsidókkal foglalkozott, akinek feladata a zsidók kiirtása volt, s akinek a szerepe ebben a gyalázatos rezsimben erre korlátozódott. Ez az ember Adolf Eichmann.” Nem volt-e logikus a törvényszéknek a zsidó szenvedések (természetesen senki által nem vitatott) tényeit bemutatni, és utána olyan bizonyítékokat keresni, amelyek Eichmannt eme eseményekkel valamilyen módon kapcsolatba hozzák? A nürnbergi perekben, melyek során a vádlottakat "különböző nemzetek tagjai ellen elkövetett bűnökkel vádolták", vajon nem abból az egyetlen okból hagyták figyelmen kívül a zsidó tragédiát, mert Eichmann nem volt jelen? Valóban hitte-e Hausner, hogy a Nürnbergi Törvényszék nagyobb súlyt helyez a zsidóság sorsára, ha Eichmann is a vádlottak padján ült volna ? Aligha. Mint Izraelben szinte mindenki, ő is úgy gondolta, hogy a zsidóknak csak egy zsidó törvényszék szolgáltathat igazságot, és a zsidók feladata, hogy ellenségeik felett ítélkezzenek. Innen ered az a majdnem egyöntetűen ellenséges reakció, melyet Izraelben egy nemzetközi bíróság puszta emlegetése is kiváltott, amely Eichmannt nem a „zsidó nép ellen elkövetett” bűnökért, hanem a zsidó népen elkövetett emberiségellenes bűnökért fogta volna perbe. Innen ered az a különösen csengő dicsekvés, hogy egy bíróság ״ nem tesz különbséget a népek között”, ami azonban Izraelben, ahol a zsidó polgárok státusát a rabbinisztikus törvények szabályozzák, egy zsidó nem házasodhat nem zsidóval, tehát a népek megkülönböztetése jogilag rögzített, nem keltett különösebb megdöbbenést. (A külföldön kötött házasságokat elismerik ugyan, de az ilyen vegyes házasságból származó gyerekeket házasságon kívülinek tekintik, ellenben a zsidó szülőktől származó, házasságon kívül született gyermek legitimnek számít; mindemellett egy nem zsidó anya gyermeke törvényesen nem házasodhat, nem is lehet törvényesen eltemetni. 1953 óta a családjogi ügyek feletti ítélkezés jelentős részét immár világi bíróságok hatáskörébe utalták át. Azóta a nőknek lehet tulajdonuk, örökölhetnek, és a férfiakkal jogilag általában egyenlőkké váltak. Ettől azonban még nem lett jobb a helyzet; éppen a reformok igazolják, hogy nem a jámborság figyelembevétele vagy a fanatikusan vallásos kisebbség hatalma akadályozta meg Izrael kormányát abban, hogy a házasság és a válás kérdéseit illetően is a világi jogalkotás illetékességét ismerjék el a