Múlt és Jövő, 1998 (10. [9.] évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám
LEÓRA BILSKY TÖRTÉNETMONDÓK VERSENYE ÉS AZ EICHMANN-PERE gi diszkurzusban. Hasonló mozgalom lelhető fel a történetírásban is.13 Annak ellenére, hogy a két mozgalom között érdekes párhuzamok vonhatók, jelenleg nem kívánok ezzel foglalkozni. Dolgozatomban arra mutatok rá, amint a két tudományág Adolf Eichmann-perében találkozik, és azt vizsgálom, hogyan világítja meg jobban az elbeszélői perspektíva ezt az egybeesést. A történelmi tárgyalások és a történelem tárgyalása abban az útkereszteződésben áll, ahol jog és történelem találkozik egymással. Ezt érzékelték kezdettől fogva az Eichmann-perben is.14 A bírók, akik tudatában voltak a nyilvánosság elvárásainak, és tudták azt is, hogy ítéletük a holocaust "hivatalos történetével " lesz egyenlő, felhívták a figyelmet erre a tendenciára, és bíráskodásuk határát is ennek megfelelően vonták meg.15 Mindazonáltal sem a bírók, sem az ügyvédek, sem pedig a nyilvánosság nem tudta teljes mértékben elválasztani a történelmet a tárgyalóteremtől. Az alapvető kérdés az volt, ״ milyen történelemről van szó?” és ״ ki mondja el ezt a történelmet/történetet?” A jog, a történelem és az elbeszélés közötti kapcsolat három, egyenként kisebb témát felölelő kezelésével kezdem: Hogyan kapcsolódik egymáshoz a történet és az ítélet? Hogyan kapcsolódik egymáshoz a történelmi elbeszélés és az ítélet? Végül pedig, hogyan kapcsolódik egymáshoz a jog és az elbeszélés? Három különböző szakterületről (irodalomkritika, történetírás és jogtudomány) származó íróhoz folyamodom, akik megpróbálták megválaszolni ezeket a kérdéseket. írásaikban meglepő módon bukkan fel a közös téma. Walter Benjamin a történet és az ítélet közötti kapcsolatra ad magyarázatot a történetmondás eltűnőben lévő művészetéről szóló esszéjében. A mesemondtktaxy. ״ Mindez arra a mozzanatra utal, amely minden igazi mese sajátja: a haszonra, amit — nyíltan vagy rejtetten — valamennyi magában hordoz. Ez a haszon lehet egyszer valamiféle gyakorlati tanács, másszor valamiféle erkölcsi útmutatás, egy harmadik esetben lehet akár egy szólásmondás vagy életszabály, de a mesemondó mindegyikben tanácsokat osztogat hallgatójának.”16 Benjamin számára a történet nem csupán kellemes időtöltést, hanem olyan gyakorlati eszközt jelent, amely eligazítja az olvasót a világban. Ugyanis minden történet tartalmazza az ítélet pillanatát, amelyen közösen osztozik a történetmondó és a hallgató. A történetben a tanács, a szólásmondás vagy az életszabály jelenti az ítélet pillanatát. Benjamin azért használja a tanácsadás terminust, hogy ezeknek az ítéleteknek a gyakorlati oldalát hangsúlyozza. Véleménye szerint a történet által szolgáltatott tanács ״ nem is annyira válasz egy kérdésre, mint inkább javaslat az éppen kibontakozó történet folytatására". Emberi lényként ítéletünkkel nem csupán elmúlt dolgokra reflektálunk, az ítélet segít a jövő felé vezető folyamatosság biztosításában. Sőt Benjamin azért tulajdonít oly különleges értéket az ítéletnek a történetmondásban, mert emberi élményből fakad, és ettől később sem távolodik el. Benjamin szemében a mesemondás eltűnőben lévő művészete a modern korban az emberiség irányelveinek elvesztését jelzi. Hayden White olyan történeteket vizsgál, amelyek a múlt eseményeiről nyújtanak történelmi beszámolót. White elmagyarázza, hogy ma ahhoz, hogy a történetírás nagyra értékeljen egy történelmi beszámolót, elbeszélés formájában kell megalkotnia.17 White felteszi a kérdést, milyen többletértéket nyújt más formákkal szemben az elbeszél Eichmann ־ amikor ő ítélt...