Múlt és Jövő, 1998 (10. [9.] évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 4. szám

LEORA B­­­L­S­K­I TÖRTENETMONDOK VERSENYE ES AZ EICHMANN-PER © 59. Truth and Politic*), 264. o. (Iyazody ej politika, 271. o.) 60. Uo. 238-239. o. (uo. 244-245. o.) 61. Justice in Jerusalem, 291. o. (ítélet Jeruzsálemben, 413. o.). 62. Truth and Politico, 262. o. (Igazody es politika, 269. o.). 63. Arendt megmagyarázza, miért nem elegendő a történet­­mondáshoz a tények puszta felsorolása: „a valóság más és több, mint a tények és események összessége [...] A történet­­ben az egyes tények elvesztik esetlegességüket, és egyfajta emberileg felfogható jelentést nyernek.” Uo. 261—262. o. (Uo. 269. o.) 64. „A történetmondó — a történész vagy a regényíró — po­­litikai szerepe az, hogy megtanítson a dolgokat úgy elfogad­­nunk, ahogy vannak. Ebből az igazsághoz való hűségnek is nevezhető elfogadásból fakad az ítélőképekvés.” Uo. 272. o. (uo 270. o.) 65. Hausner kerettörténetét valóban a két előző per, a Kastner-per és a Nürnbergi per ismeretében lehet megma­­gyarázni. Kastner pere olyan nyilvános vitához vezetett, amely a résztvevőket politikai hovatartozásuk alapján osztotta meg, de az ügyet nem zárta le, és katarzishoz sem vezetett. Ennél az oknál fogva Hausner úgy döntött, hogy kettéválasztja a történetet, és a hóhér perében nem tárgyalja meg a Judenrat ügyét. A Nürnbergi per kihagyta a zsidó történetet, mert az agresszív hadviselés megítélésének keretein belül az emberi­­ség ellen elkövetett bűntetteknek csupán korlátozott megtár­­gyalására szorítkozott. Erre reagált Ben Gurion, amikor úgy döntött, hogy Izraelben olyan tárgyalást folytat le, amely el­­mondja a náci rezsim zsidó áldozatainak történetét. Ahhoz, hogy ezt lehetővé tegye, Hausnernek a­­zsidó nép ellen elkö­­vetett bűntetteket” kellett hangsúlyoznia. Vagyis a két koráb­­bi per szolgál magyarázatul, miért döntött Hausner az Eichmann-perben ilyen bűnvádi eljárás mellett. 66. Hausner kerettörténetét össze lehetett egyeztetni a ״ diasz­­póra elvetését” hirdető cionista tannal is, amely a diaszpórá­­ban élő zsidók életét az üldözések összefüggő sorozataként ábrázolja, a zsidóknak pedig az örökös passzív áldozat szere­­pét tulajdonítja. 67. Eichmann in Jerusalem, 119. o. 68. Truth and Politic**, 236. o. (Igazodj és politika, 242. o.). 69. Arendt szemében a kollektív önbecsapás veszélyesebb, mint a hazugság, mivel velejárója az erőszak a csoporton be­­lül azokkal az egyénekkel szemben, akik ellenállnak ennek a mechanizmusnak, és mivel valószínűbb, hogy szélesebb ská­ lán valósul meg. Paradox módon az önbecsapás olyan hazug­­ság, amely gyűlöli a hazugságot — eltökélten igyekszik ״ bűnöst faragni emlékezetünkből”, hogy ״ elhitesse saját hazugságain­kat”. Uo. 253. o. (uo. 263. o.). 70. Uo. 238. o. (uo. 244. o.). A beszéd, a közösség és a va­­lóság közötti kapcsolatot Arendt jól megragadta a ״ közösségi érzés” fogalmának magyarázatánál. L. The Human Condition, 208. o. 71. Truth and Politico, 258. o. (Igazody éjpolitika, 266. o.). 72. Uo. 73. Eichmann in Jerusalem, 269. o. 74. Igazodyéjpolitika, 273. o.. ״ Az emberi dolgok lényege, hogy ha egy tett egyszer megjelent és beírta magát az emberiség tör­­ténetébe, megismétlődésének lehetősége még jóval az után is fennmarad, hogy valójában már rég a múlt emléke lett,S­ zat és hóhér között. Lionel Abel: The Aesthetics of Evil: Han­­nah Arendt on Eichmann and the Jews. Partizán Review, 1963. nyár, 211. o.; Marie Syrkin, Hannah Arendt: The Clothes of the Empress. Disent, 1963. ősz, 341. o.; Marie Syrkin, Miss Arendt Surveys the Holocaust, Jewish Frontier, 1963. máj. 7. o. Néhány interjúban egyenesen azzal vádolták Arendtet, hogy magára vállalta Eichmann védelmét. L. például: Norman Podhoretz: Hannah Arendt on Eichmann, A Study in the Perversity of Brilliance. Commentary, 1963. szept. 201. o. 42. Arendt levele McCarthyhoz, 1963. október 3. In: Between Eriéndj: The Correjpondence of Hannah Arendt and Mary McCarthy 1949—1975. Carol Brightman ed., San Diego, 1995. 151. o. 43. Eichmann in Jerusalem, 5.0. 44. Uo. 5. o. 45. Uo. 253. o. 46. Uo. 119-121, 124, 225. o. 47. Uo. 125-126. o. 48. Arendt úgy gondolta, hogy a teljes morális összeomlás hátterének megértése jobban megfelelne az igazság követel­­ményének, mert megkérdőjelezné a hagyományos jogi dokt­­rínákat a bűnös államon belüli felelősségvállalásról. L. cikke­­met: When Actor and Spectator Meet in the Courtroom... Vélemé­­nyem szerint azonban Arendt érdeklődése a náci totalitárius rezsim okozta erkölcsi összeomlás iránt túllépte a jogi felelős­­ség kérdését. Attól félt, hogy ez a jelenség megismétlődhet a jövőben, és ezért próbálta megérteni eredetét. 49. Hannah Arendt: Truth and Politico, a comment ״[az el­­lentmondásosság] példaként is szolgálhat arra, mi történik, ha valamit a múlt és jövő közötti űrbe telepítünk át, ami talán minden reflexió legmegfelelőbb helye”. (Igazodj és politika, ford.: Módos Magdolna. In­ Mált és Jojo­ között, Osiris—Readres International, Bp., 1995, 233—272. o.) 50. Arendt egyetértett Jaspersszal, aki azt írta a perről, hogy ״ jelentősége nem abban rejlik, hogy bírósági tárgyalás fo­­lyik, hanem abban, hogy történelmi tényeket állapítanak meg, amelyek emlékeztetőül szolgálnak majd az emberiségnek.” Karl Jaspers levele Hannah Arendthez, 1960. december 12., Correspondence, 4­01 —411. o. 51. Haim Moshe Yerushalmi, Zechor. 52. Eichmann in Jerusalem, 13. o. Arendt megjegyzi, a tárgya­­láson kiderült, hogy minden olyan hír, amely kapcsolatot té­­telezett fel Eichmann és Hadzs Amin Husszeini, Jeruzsálem korábbi muftija között, alaptalannak bizonyult. 53. Okait, hogy miért maradt ki a Nürnbergi perből, 1. L. Douglass: Film ao a Winejj 'Nazi Concentration Campo‘before the Nuremhery Tribunal Yale L. Rev. 449, 459-463; Michael R. Mar r u s : The Holocauot at Nuremhery. 54. Törvénybe iktatva: A nácik és a kollaboránsok büntetésének törvénye (1950). 55. Eichmann in Jerusalem, 19. o. 56. White, 18 (130). o. 57. Hannah Arendt levele Mary McCarthyhoz, 1963. szep­­tember 20., Correspondence, 148. o. McCarthyval folytatott le­­velezésében Arendt több alkalommal is hangsúlyozza könyve „riport” természetét. L. Correspondence Arendt and McCarthy, 146, 147, 148, 152. o. 58. Arendt álláspontjának összevetése Hayden White-éval. Itt útjaik külön célnak.

Next