Múlt és Jövő, 2000 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 3-4. szám
ERDÉLYI LAJOS INTERJÚJA MAUTHNER GABRIELLÁVAL falatokkal egy szinten emlegetni. Sőt a natív válság idején csaknem teljesen tönkrementünk. Édesapám kénytelen volt hazahozatni a külföldön elhelyezett tőkéjét is, csakhogy megmeneküljön a bukástól. Ezek után 1933-ban meghalt... Nagyapám, Mauthner Ödön még életben volt, de már nem dolgozott. A bátyám, Ferenc vette át a cég irányítását. Végzett mezőgazdász, a képzettségével nem lett volna gond — de mindössze 25 évesen! Sem vezetési gyakorlata, sem kellő tapasztalata. Nehéz helyzetbe kerültünk. Akkor Chorin Ferenc sietett segítségünkre. Gyakorlatilag az történt, hogy a Csepel-üzemek vették át a céget — a Mauthner név megőrzésével. Csepel szigetére helyezték ki a magtisztító telep központját. A bátyám is oda járt ki, dolgozni. Az üzleti irányítást egy Molnár Wunsi nevű kereskedelmi szakértőre bízták (egy Zwack lány férjére). A cég így megállt a saját lábán, de jövedelmet nem nagyon hozott. E. L. A vetőmagot, nemesített virágmagvakat saját birtokukon termelték? M. G. Részben. Derekegyházán, a nagy kiterjedésű családi birtokon is volt termesztés, nemesítés. Földeket béreltünk a Tolna megyei Iregszemcsén. Bevontuk a minőségi magtermesztésbe a kisebb gazdákat is. Természetesen megfelelő képzéssel párosítva... Például így szervezték meg Anglia számára a vetőborsó előállítását. Apám gyakran járt kint a földeken ellenőrizni a termesztést, a begyűjtést. Ezt a szakmát soha nem kezeltük pusztán kereskedelmi ügyletként... Apám arra figyelmeztette a bátyáimat, hogy a magkereskedés becsület kérdése. Ha egy zsákba csak egyetlen rossz mag kerül, más, mint amit ígértünk, a bizalomnak vége, bukik az üzlet. E. L. Hogyan él ezek után a család, a Mauthner Elza családja a harmincas, az utolsó békeévekben? M. G. Nagyon szép életünk volt. Ha visszatekintek, meseszerűen szép élet. Bár édesanyám soha többé nem ment férjhez. Fekete ruhában járt. Bizalmasan szólva: itt, New Yorkban, kilencvennégy évesen, amikor már nagyon beteg volt... és vele szemben, a falon függött Édesapám portréja (drága barátok titokban csempészték ki ezt a festményt). Anyám csak nézte a képet, akkor mondotta: tizenhét éves korom óta szeretem. Boldog életünk volt. De Apám halála után a budapesti, Lendvay utcai lakásban Édesanyám többé semmiféle ünnepet nem tartott meg, beleértve a születésnapokat, a karácsonyt sem. Többnyire Derekegyházán tartózkodtunk. Egy Károlyi-kastélyban, amelyet még a nagyapám vásárolt, 1917-ben. Halála után a hat testvér örökölte, egyenlő arányban. De mert Édesanyám annyira szerette a természetet, másrészt mert — apámra emlékezve — a földet, a kertészetet is megőrizték, hát többnyire mi laktunk ott. Anyám volt a háziasszony. Az iskoláimat előbb magánúton, majd Budapesten, az Angolkisasszonyok gimnáziumában végeztem. Őszönként, amikor Édesanyám nem akart visszatérni Budapestre, mondván, neki még dolga van, odalent engem Chorinékhoz parkírozott. Boldog voltam, mert ott még két kislány volt... A Chorin lányokkal együtt nőttem fel. E. L. Mikor érzékeli a Mauthner család, hogy a faji törvények már őket it fenyegetik, dacára a kikeresztelkedésnek? M. G. Amikor Ausztriát bekebelezi Hitler Németországa. Édesapám rokonai, Breisach Eduard, a felesége és a lánya Bécsben éltek. Ők az Anschluss után már a zsidótörvények hatálya alá estek. Ami Édesapám a mezőgazdaságban