Múlt és Jövő, 2003 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 1. szám
• Sidra DeKoven Ezrahi • AUSCHWITZ ÁBRÁZOLÁSMÓDJA az, hogy még akkor is, ha a túlélés a váratlan események sorozatán múlott, a halál nem; mivel a nácik elfoglalta Európában minden zsidó halálra volt ítélve, s a zsidó végzet minden megnyilvánulása — a horogkereszt jegyében - kezdettől fogva meghatározott volt. 41 Ibid., 58. Lásd például a The Age of Wonders című kétkötetes regény első kötetét, fordította: Dalya Bilu (New York, 1981), és az általam írott ״ Aharon Appelfeld: The Search for Language" című tanulmányt, in: Jonathan Frankel, szerk.: Studies in Contemporary Jewry, vol. 1 (Bloomington, 1984), 366—380. Appelfeld korai törté neteiről (amelyek közül sok nem olvasható angolul) szóló elem zésében Alan Mintz (Húrban: Responses to Catastrophe in Hebrew Literature, New York, 1984, 215.) megjegyzi, hogy ״Appelfeld szándékosan és rendszeresen megtéveszt minket azzal, hogy a későbbi események ismeretét rávetíti a múltra" mitikus képzeletvilágával összefüggésben, amelyben ״ a származási rend — mint egy reménytelenséggel, rendezetlenséggel és széthullással telített világ — mindig már a holokauszt csillaga alatt létezett". 42 Az erről szóló vitához lásd például: Nili Rátok: Home over the Chasm: the Narrative Art of Aharon Appelfeld (héberül) (Tel-Aviv, 1989), 86-91. 43 Friedrich Nietzsche: The Use and Abuse of History, fordította: Adrian Collins (Indianapolis, 1957); Benjamin: ״Theses on the Philosophy of History"; Raymond Aron: Introduction to the Philosophy of History: An Essay on the Limits of Historical Objectivity, fordította: George J. Irwin (Boston, 1961), 178—179. Paul Ricoeur a "múlt jelen valósága" mellett érvelt abban az előadásában, amelyet a jeruzsálemi Tudományos Akadémián a történelemről és az emlékezésről 1994. december 12-én tartott. 44 Lucette Valensi és Nathan Wachtel a korábbi észak-afrikai és európai közösségekből származó, Párizsban élő zsidó menekültekről szóló tanulmányukban megfigyelik, hogy a gyermekkor, mint védett térség, mindenütt jelen van egy ״ koncentrikus körökből (természet, család, közösség) álló" környezet, amely ״ olyan teljességet alakított ki, amelybe az egyének - ahogyan visszaemlékeznek - harmonikusan belesimultak... A béke és ragaszkodás eme korai menedéke az, ami az emlékezetben mint minden öröm eszményképe jelenik meg. Az élet fennmaradó részében megőrizzük az ez után való vágyakozást." Jewish Memories, fordította: Barbara Harshaw (Berkeley, 1991), 89—92. Lásd még Richard N. Coe fejtegetését a gyermekkor elveszett paradicsomáról, mint zárt vagy védett világról, egy ״ alternatív dimenzióról", amely akkor válik különösképpen ellenállhatatlanná, amikor a jelenben valami felerősíti a veszteség és a nosztalgia megszokott érzékelését. When the Grass was Taller: Autobiography and the Experience of Childhood (New Haven, 1984). 45 Anton Kaes izgalmas tanulmányának (From ״ Hitler” to ״Heimat”: the Return of History as Film, Cambridge, MA, 1989) té mája a történelem a filmért és a történelem filmként. A szerző egyik példája megvilágíthatja azt, hogy hogyan hívták segítségül a színt, azért, hogy a történelmet a nosztalgiával mossák egybe. Még 1945. április 17-én is, egy, az SS által megrendelt film zártkörű vetítésén Goebbels azt mondta munkatársainak: ״ Uraim, ... száz éven belül egy szép színes filmet fognak bemutatni azokról a szörnyű napokról, amelyeket élünk. Nem szeretnének szerepelni abban a filmben? Most tartsanak ki, úgy, hogy száz év múlva a közönség ne huhogjon és fütyüljön, amikor megjelennek a filmvásznon." Kaes hozzáteszi, hogy ameddig a rendszer végleg össze nem omlott, addig teljes egészében ״ külsőségektől, színpadiasságtól és tettetéstől" függött (■4). Lásd még Kaes fejtegetését a színek használatáról Edgar Reitz Heimat című, fekete-fehér filmjében (177). Példaként lásd Erich Hartmann 1993 telén készített fényképeit — amelyek egybefoglalják a lágy tájat, ami a romokban heverő rémület távoli visszhangja — arra, milyen lehetőségei vannak még a kortárs, Auschwitzról készített fekete-fehér fényképeknek is arra, hogy visszatükrözzék az idő múlását. In the Camps (New York, 1995), 46. 46 Jurek Becker: Jacob the Liar, fordította: Melvin Kornfeld (New York, 1975), 37—38. (a szerző kiemelése). 47 Számos olvasó vont párhuzamot Becker gettója és Sólem Áléchem Kaszilevkéje között. Lásd Kornfeld bevezetőjét, in ibid., i; David Roskies: Against the Apocalypse: Responses to the Catastrophe in Modern Jewish Culture (Cambridge, MA, 1984), 191. A jiddis iro dalomban tapasztalható, a világban való csalódottságért a szavakban történő kárpótlásról lásd Ruth Wisse: The Schlemiel as Modern Hero (Chicago, 1971) és David Roskies: A Bridge of Longing: The Lost Art of Yiddish Storytelling (Cambridge, MA, 1995). 48 Becker: Jacob the Liar, 242. 49 David Grossman: See Under: Love, fordította: Betsy Rosenberg (New York, 1989), 50., 29. (a szerző kiemelése). 50 ״ Nyolcéves koromban" — írja David Grossman — ״ apám odaadta nekem Mottel. Persze, a kántor fianak történeteit, hogy olvassam el őket... Ez volt az én Sólem Áléchem-évem. Szakadatlanul ástam a magam diaszpóra felé vezető alagútját... Az volt ebben a furcsa, hogy az egész idő (körülbelül másfél év) alatt hittem abban, hogy létezik egy másik világ, amely párhuzamos az enyémmel ... amely valahol saját törvényei és rejtélyei, különféle intézményei és különleges nyelve szerint működik. Kilenc és fél éves korom körül, a holokauszt-napi megemlékezés közepén... hirtelen belém hasított: a hatmillió, a meggyilkolt mártírok... az én népem voltak. Ők alkották az én titkos világomat. A hatmillió volt Mottel és Tevje és ... Chává ... és Stempenyu... A Bét Hákerem iskola udvarának tűző aszfaltján úgy éreztem, mintha a szó szoros értelmében eltűnnék, összezsugorodnék és felolvadnék... Hol volt hadseregük? Miért nem harcolt légi- vagy szárazföldi erejük? Mindenekfelett teljes pánikba estem, mert azt képzeltem, hogy most talán én vagyok az egyetlen gyermek ... akinek felelőssége, hogy megemlékezzen mindezekről az emberekről... A Lásd alább: Szerelem első része egy Momik nevű gyermekről szól ... aki izraeli módon próbálja megérteni a diaszpórát." ״ My Sholem Aleichem", Modern Hebrew Literature (1995. tavasz/nyár), 4—5.