Múlt és Jövő, 2011 (22. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 2. szám
• Csekő Ernő • PÁLYATÖREDÉKEK A SZÁZADFORDULÓRÓL mind a nők, mind a zsidóság köréből a század végére egyre többen a magyar irodalom számon tartott alkotói közé lépjenek. Az már más kérdés, hogy igazi áttörést inkább az utóbbiak kapcsán konstatálhatunk. Ehhez persze hozzátartozik, hogy elismert — legalábbis a közönség részéről megbecsült — nőírók, nőköltők már a század közepén is előfordultak, így például a Petőfi halála után gyorsan újra férjhez menő Szendrey Júlia — ugyan e tettével a széles közvélemény rokonszenvének jelentős részét eljátszotta az 1850-es évesekben íróként is megbecsülést vívott ki magának az irodalmi életben.69 Azonban Szendrey Júlia, illetve az egyegy figyelemre méltó verseskötettel 70 jelentkező Szász Polixénia és Ferenczy Teréz, majd pedig az 1850/60-as évek fordulóján feltűnő újabb költőnemzedék (Majthényi Flóra, Kisfaludy Atala, Tarnóczy Malvina) ellenére sem sikerült a női irodalomnak véglegesen bevennie a magas irodalom — egyelőre férfiaknak fenntartott — sáncait, így aztán több évtizedig is kellett várni a következő jelentősebb női lírikusokra, amíg a kezdeti nőmozgalmakhoz is kapcsolódóan, az 1890-es évek elején két jelentős költőnő tűnt fel és vált igen hamar közismertté: Szalay Fruzina és Czóbel Minka. Az egyaránt vidéki visszavonultságban élő két költőnő lírája már a századforduló jegyeit viselte magán. Talán nem véletlen, hogy az első versét már 1878-ban publikáló Szalay Fruzinát az 1890 januárjában indulód Hét fedezte fel, s tette ünnepelt szerzővé. Az irodalmi hetilap jelentős mértékben járult hozzá Czóbel Minka ismertségének növeléséhez is.71 A XIX. század második felének nagy részében továbbra is a férfi meghatározottságú magas irodalom határvidékén, egyfajta megtűrt státusban tengődő női irodalom más szempontból is a statikusság képét mutatta. A kapitalizmus kibontakozása, a polgárosodás előrehaladása ellenére a számon tartott, illetve említésre érdemes alkotók döntő többsége továbbra is nemesi, honorációi, illetve vidéki értelmiségi családból (Ferenczy Teréz, Szász Polixénia, Vachott Sándorné Csapó Mária, Beniczkyné Bajza Lenke, Majthényi Flóra, Kisfaludy Atala, Tarnóczy Malvina, Gyarmathy Zsigáné Holy Etelka, Szalay Fruzina, Czóbel Minka), vagy épp főnemesi családból (Beniczky Irma, Jósika Júlia, De Gerando Teleki Emma, gr. Vay Sarolta, gr. Teleki Sándorné /Szikra/) származott.־ Például zsidó származású - egyúttal az első városi témájú, illetve annak tekintett — költőnőkként csak a Wohl nővérek (Janka és Stefánia) említhetők, akik irodalmi munkásságuk mellett elsődlegesen Budapest-szerte ismert irodalmi szalonjuk miatt voltak egyébként is híresek. Nincs csodálkozni való azon, hogy a női alkotók társadalmi háttere, illetve rétegződése ilyen képet mutat, hisz az főbb vonalakban elmondható az egykorú magyar irodalom egészéről is. Ez a népnemzeti irodalom sokáig megdönthetetlennek tűnő hadállásai (köztük az irodalmi társaságok, akadémia) mellett köszönhető volt annak is, hogy a polgári, polgárosodó, illetve városi rétegek képviselői, számottevő részük a németségből és a zsidóságból tevődvén ki, az 1860-as évektől újra nekilendülő asszimiláció eredményeként — csak a századforduló környékén jelentek meg először nagyobb számban irodalmi életünkben. Ez pedig különösen érvényes volt a honi zsidóságra. Ugyanis míg a kiegyezést követő évtizedek magyar irodalmában a zsidóság részéről csak Kiss József a líra, és Dóczi Lajos a dráma területéről emelhető ki, s talán még a kiváló tárcaíró Agai Adolf, a Boni, szem Jankó szülőatyja sorolható hozzájuk, egy hosszabb szünet után az 1890-es évek elején már egy egész költői csoport jelentkezését konstatálhatjuk.74 Ok voltak A Hét csoportja: Palágyi Lajos, Makai Emil, Heltai Jenő, Ignotus, Szilágyi Géza. Prózában pedig Bródy Sándor és Kóbor Tamás volt a társuk.75 Ők már nem a nemzeti irodalom klasszikusai (pl. Arany, Madách) nyomdokain járnak, hanem részben a modernség jegyében, koruk társadalmi valóságából, az általuk ismert (nagy)város világából merítik témáikat/6 Ahogy Komlós fogalmaz A Hét költőivel kapcsolatban: ״ E költők nem törekszenek arra, hogy a falusi népben gyökerező magyar klasszikusok folytatói legyenek, inkább a maguk városi és polgári lelk ideiét igyekeznek beoltani a magyar művelődésbe. Ők, illetve atyafiaik építik a gazdagodó Budapestet, otthon vannak a körutakon s a körülöttük forrongó modern életben. 77 A polgári irodalom fóruma, A Hét azonban magához vonta a kiüresedés felé tartó népnemzeti irányzatot meghaladó modernebb hang olyan képviselőit is, mint Ambrus Zoltán és Justh Zsigmond. Ők Kiss József főmunkatársai az alapításkor, ami mindkettőjük frankofón beállítódása miatt szinte kínálta magát a leginkább a francia irodalom felé orientálódó folyóirat esetében. A folyóirat állandó munkatársai többek közt Bródy, Kóbor, Ignotus és Heltai Jenő voltak az első időszakban.78 A Nyugat 1908-as indulását megelőzően az azt létrehozó irodalmi törekvések és alkotók elsődleges gyűjtőhelye A Hét volt, a Budapesti Naplóval egyetemben. Az utóbbit a Pesti Naplót 1896-ban elhagyó 14 újságíró alapította Vészi József főszerkesztő vezetésével. A Budapesti Napló hamar a liberális polgári értelmiség napilapjává nőve ki magát, a századelőn Ady mellett további munkatársai között tudhatta még Thury Zoltánt, Kabos Edét, Molnár Ferencet, Lengyel