Múltunk – politikatörténeti folyóirat 35. (Budapest, 1990)
1. szám - Dokumentumok - Rákosi Mátyás referátuma a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1953. júniusi ülésén [Közli: T. Varga György]
ni arra, hogy rendszeresen vessenek fel elméleti kérdéseket és nyíltan, bátran bírálják a hibákat, melyek az ideológia vonalán jelentkeznek. Külön napirendre kell tűzni újra a Társadalmi Szemle, tudományos folyóiratunk megjavításának kérdését és azt, hogy valóban hogyan tudunk belőle magas színvonalú ideológiai orgánumot alkotni. Felül kell vizsgálni a Szabad Nép munkáját, káderhelyzetét. Felül kell vizsgálni pártiskoláinkat és párttanfolyamainkat abból a szempontból, hogy a tananyagban ne maradjanak ideológiai hibák és külön abból a szempontból is, hogy nyoma se maradjon bennük a személyi kultusznak, mely annyi kárt okozott pártunk fejlődésében. Végül, de nem utolsósorban új, fiatal, pártunkhoz hű, művelt káderekkel kell megerősíteni ideológiai frontunkat. Minthogy a pártvezetésben általunk elkövetett hibák meglassították az új pártkáderek fejlődését és előtérbe jutását, a legnagyobb gondot kell fordítanunk az új káderek kiválasztására, előre vitelére és arra, hogy képességeinknek megfelelő helyen, kollektív vezetés segítségével gyorsan fejlődjenek. Azzal az eddig fennállott helyzettel szemben, amikor a legfelsőbb vezetésben lévők, régi, tapasztalt elvtársak helytelen politikájukkal, vezérkedésükkel és szektariánus klikkszellemükkel hátráltatták az új, fiatal káderek fejlődését — most mindent meg kell tenni, hogy a régi tapasztalt pártkáderek támogassák az újak gyors fejlődését és tegyenek meg mindent, hogy az új vezetés minél előbb homogénné, egységessé váljon. Végül ki kell javítani azt a hibát is, melyet azzal követtünk el, hogy a pártvezetés kisajátította a Minisztertanács funkcióját. Meg kell teremteni a helyes viszonyt a párt vezetése és az állam vezetése között. Biztosítanunk kell, hogy a Minisztertanács a párt által kidolgozott és megállapított irányvonal alapján teljes mértékben betöltve hivatását az állam, az ország vezetésében, ténylegesen tanácskozó, dolgozó határozó testületté váljék és teljes felelősséggel intézhesse az ország ügyeit. A gazdasági téren gyökeresen meg kell változtatni a párt gazdaságpolitikáját. Ha 1951 óta elkövettük azt a hibát, hogy a dolgozó tömegek jólétét , elsősorban az ipari munkásság életszínvonalának emelését — alárendeltük a gyors iparosításnak, úgy most ezen a téren éles fordulatot kell tenni, gyökeresen változtatnunk kell. A párt új gazdaságpolitikájának alapvető célkitűzése a lakosság és mindenekelőtt a munkásosztály életszínvonalának lényeges és állandó emelése kell, hogy legyen. Most ennek a kérdésnek kell gazdaságpolitikánk tengelyévé lennie. Meg kell javítanunk a dolgozók szociális és kulturális ellátottságát. Ugyanakkor természetesen, ha lassúbb ütemben is, de folytassuk a szocialista iparosítás politikáját, mely szocialista építésünkön belül változatlanul pártunk fő irányvonala lesz. Abból a célból, hogy dolgozó népünk és különösen ipari munkásságunk életszínvonalát gyorsan emelni tudjuk, a lehető legsürgősebben le kell 25 Hz a mondat Rákosi betoldása.