Múltunk – politikatörténeti folyóirat 40. (Budapest, 1995)
2. szám - Szemle - Horváth Miklós: Maléter Pál életrajza (Föglein Gizella)
remtette meg. Vagyis ami bekövetkezett, az nem az "is-is", hanem a "vagyvagy" alternatívája volt. Szinte parabolába illett Maléter Pál életéből három dátum: 1930-1944-1958. Édesapja 1930 karácsonyának előestéjén fiáról, illetve fia generációjának jövőjéről aggódva írta: "Végeredményben az életnek annyi csalódása után van azért öröm is, ha derék, okos, egészséges gyerekeket hagy az ember maga után. De persze nem azért, hogy [mint] patkányokat gázzal megfojtsák őket, vagy egyéb hősi halállal pusztítsák el." (14. o.) 14 esztendő múltán, 1944-ben Maléter Pálnak mint partizánnak Erdélyben sikerült elérnie, hogy magyar alakulatok feloszlassák magukat (a Horthy-féle proklamáció után) és ne vegyenek részt a harcokban a hitleri csapatok oldalán. Ezt az akciót azonban egy nagyon is elgondolkodtató "epizód" követte: "Mivel vissza akart térni a csoportjához, a parancsnok két megbízható katonájával a közeli erdőbe kísértette. Ott a levegőbe leadott lövésekkel eljátszották Maléter kivégzését." (33. o.) Újabb 14 év után, 1958-ban a korábban "eljátszott" tragédia a valóságban bekövetkezett. Amit évekkel előbb feleségének írt - ti. "amikor eljön az idő, tudni fogom, hol a helyem" -, azt maradéktalanul vállalta, "...bizonyítékokat vártam arra - mondotta honvédelmi miniszteri kinevezése kapcsán a bírósági tárgyaláson -, hogy Magyarország azon az úton halad, amelyet én helyesnek tartottam, a magyar szocialista demokrácia útján". (307-308. o.) 1956 őszén tanúsított magatartása Maléter Pált egyértelműen minősítette. 1958 nyara azonban már nem Malétert és kivégzett társait, hanem a Kádár-rendszert és annak genezisét minősítette. Maléternek és társainak jogtalan letartóztatása, majd két év múlva bekövetkezett kivégzésük, az októberi események át- és újraértékelése nem elsősorban "önmagukért" voltak "fontosak". Sokkal inkább arról volt szó, hogy a párt és a hatalom így kívánta a szovjet nagyhatalmi beavatkozást és a saját - önmaga számára sem meggyőző - kierőszakolt politikai legitimációját, pontosabban az alkotmányos és nemzeti illegitimációját "szalonképessé" tenni a hazai és nemzetközi közvélemény számára egyaránt. Maléter Pálnak és társainak a politikai és közéletből való kiszorítását a hatalom oly módon hajtotta végre, amely nemcsak a politikai életből történt kiiktatásukat jelentette, de fizikai megsemmisítésüket is. 1956. november 4.-1958. július 1. között 169 főt végeztek ki (a háborús bűnösök perei után, 1945-1950 között 189 főt). A vádak legtöbbjében a "népi demokratikus államrend megdöntése" szerepelt, valójában azonban úgy a kommunista, mest a párton kívüli kivégzettek fő bűne - akár tudatosan vállalt, akár ösztönös nemzeti elkötelezettség alapján - a független Magyarország megteremtése, a szovjet katonai és politikai jelenlét vétója, tágabb összefüggéseiben azonban a jaltai rendszer kritikája volt. Hogy ez valóban megtörtént, azt e kihívásra adott nagyhatalmi válaszok egyértelműen igazolták.