Múltunk – politikatörténeti folyóirat 41. (Budapest, 1996)

3. szám - Tanulmányok - Vida István: Adalékok a Független Kisgazdapárt újjászerveződéséhez 1956-ban

B. Rácz István irányította a vidéki pártszervezkedést, Németh Imre a köz­igazgatást felügyelte és a fővárosi pár­télet beindítását kapta feladatul. Kővágó József javaslatára határoztak az országos pártközpont egyes osz­tályainak felállításáról, első lépésként politikai, szervezési, káder, gazdasá­gi, közigazgatási, külügyi, sajtó és propaganda, női és ifjúsági, valamint a karhatalommal kapcsolatot tartó rendészeti osztály létrehozását tartották fontosnak. A személyi kérdésekben igen éles vita robbant ki. Kővágó előter­jesztette saját javaslatát az osztályvezetőkre, mire Kiss Sándor ellenjavas­latot tett és egy előre elkészített listából felolvasta saját jelöltjeit. Pártay, aki a jelöltek többségét nem ismerte, arra hivatkozva, hogy a kisgazdapárt parasztpárt, a párt paraszti jellegét meg kell őrizni, mindkét listát opponál­ta. Emiatt éles szóváltásra került sor közte és Kővágó között. Végül kiala­kult bizonyos egyetértés. A kulturális osztály vezetésére Nagy Miklós volt kultuszminisztériumi államtitkár, Tildy közeli ismerőse, az ipari osztály irányítására Vasadi Kovács Ferenc egykori pénzügyminisztériumi állam­titkár kapott megbízást.94 A külügyi osztály élére Padányi Gulyás Béla,95 a gazdasági osztály élére Sztárai Zoltán került. A káder osztály irányítására Kiss Sándor Zimányi Tibort kérte fel.96 Potoczky Kálmán, aki Kővágó bi­zalmasának számított, kinevezése ellenére a sajtó­osztály vezetését nem ve­hette át, mert Pártay megakadályozta, arra hivatkozva, hogy a sajtóügyek irányítását egyedül is el tudja látni. A titkárság tagjainak kiválasztásakor is összecsapásokra került sor. Kő­vágó a titkárság vezetésével régi barátját, Szentiványi József ügyvédet sze­rette volna megbízatni. Ezt Pártay mereven ellenezte, s Balogh Györgyöt ajánlotta. Az Intéző Bizottság engedett Pártaynak, s Balogh mellett döntött. A titkárság másik két tagja Szentiványi József és Győr Zoltán lettek. A pártőrséget Szabó László irányította, amely csak néhány fegyveresből állt; a pártközpont mellett a BM Pannónia utcai garázsát is őrizték, ahol az FKGP által lefoglalt gépkocsikat tartották.97 A Független Kisgazdapárt országos tisztikara csak Kovács Béla Buda­pestre érkezése után alakult ki."Még aznap este [november 1 -jén - V. I.] be­mentem a Semmelweis utcai párthelyiségbe - emlékezett vissza később Ko­vács Béla­­. Megjegyezni kívánom, hogy alig akartak beengedni. Igen rossz benyomásokat szereztem, mikor láttam a helyiség előtt rengeteg autót, és 94 MOL XX-5-h 74. d. V-150 008/a. B. Szabó István 1957. május 20-i kihallgatásának jkr.­e. 95 Kővágó József levele a szerzőnek. Linwood (USA), 1996. július 30. A szerző birtokában. A Kis Újság tévesen közölte, hogy a külügyi osztály vezetője dr. Szentadorjáni Gyula. (Kis Újság, 1956. november 2.) 96 Zimányi Tibor közlése. 1996. július 28. 97 Balogh György közlése. 1996. augusztus 29.

Next