Múltunk – politikatörténeti folyóirat 44. (Budapest, 1999)

2. szám - DOKUMENTUMOK - A Belügyminisztérium SZER-képe 1955-ben (Közli: Révész Béla)

az eseményekről gyűjtöttek össze (meglehetősen egyenetlenül szelektált) ira­tokat amelyek - legalábbis utólagos véleményük szerint - mind hozzájárul­tak az „ellenforradalom" kirobbanásához.19 Az az elemző, értékelő munka, amely a Szabad Európa Rádióval kapcsola­tos jelentést is eredményezte, tartalmilag a BM Katonai Elhárító Főosztályá­hoz kapcsolódott, elkészítésében azonban jelentős szerepe volt a Módszerta­ni Irodának is. Ennek fontosságát jelzi, hogy amikor 1954 végén a Miniszté­riumi Kollégium áttekintette a munkáját megállapította: „A Módszertani Iro­da az elmúlt év során számos jelentős feladatot oldott meg. Tanulmányok ké­szítése céljából CIC,20 FSS,ZI UDB22 anyagokat gyűjtött 12 tanulmányt készí­tett az ügynökök beszervezéséről, ügyek realizálásáról, kémek kiképzési és átdobási módszereiről, s egyéb hasonló jellegű problémákról. Kihallgatott kémek vallomásaiból általános következtetést vont le beszervezésükre, ki­képzésükre, átdobásukra vonatkozólag abból a célból, hogy az operatív állo­mány rendelkezésére bocsássa." A jövőbeli munka sikere érdekében kiadott miniszteri parancs pedig előírta, hogy rendszeresen készítsenek brosúrákat amelyek „foglalkozzanak az ellenséges hírszerzőszervek konkrét tevékenysé­gével, módszereivel, az imperialista követségek beosztottainak ellenséges te­vékenységével, az ellenséges sajtó és rádió uszító terveivel, a fasiszta magyar emigráció helyzetével, terveivel, a belső reakció tevékenységének kategória­kénti értékelésével, foglalkozzanak azzal, milyen jó és rossz tapasztalatok vannak az államvédelmi munkában."23 Ugyanebben az időszakban szabá­lyozták újra a államvédelmi szervek nyilvántartási munkáját is. E szabályo­ 19 Dokumentumok az 1956. évi külső és belső ellenséges erők tevékenységéről, továbbá olyan tényekről, eseményekről és jelenségekről, amelyek az ellenforradalom előkészítését célozták és operatív, állambiztonsági szempontból jelentőséggel bírtak. In: Az 1956. évi magyarországi el­lenforradalom az állambiztonsági munka tükrében. Melléklet: TH V-150 352/3. 20 Az amerikai hírszerzés rendszerében a Központi Hírszerző Hivatal (CIA), a Nemzetbiztonsá­gi Hivatal és a Katonai Hírszerző Hivatal mellett az egyes fegyvernemek (szárazföldi hadsereg, haditengerészet, légierők /CIC/) is önálló hírszerző szervezettel rendelkeztek. Janusz Pielkalkiewicz: A kémkedés világtörténete. Zrínyi Kiadó, 1998. II. k. 160-162. o. A korabeli hír­szerzés információiról 1. Imperialista hírszerző és emigrációs szervek objektumai, fedőszervei, fedőcímei (Ausztria, NSZK) BM Nyilvántartó Központ 1. osztály. TH A-807/1. 21 FSS - Field Security Service (angol katonai elhárítási szerv). Egy Kádár-korszakbeli megha­tározás feladatairól: „elhárítást végezni azokon a területeken, ahol angol csapatok tartózkod­nak. Emellett hírszerző tevékenységet végez a szocialista országok ellen. Korábban (ti. az 1955-ben megkötött, a háromhatalmi megszállást megszüntető osztrák államszerződés előtt - R. B.) Ausztria területéről folytatott ellenséges tevékenységet a Magyar Népköztársaság ellen." G. A.: Az angol hírszerző szervekről. Belügyi Szemle, 1968. 2. sz. 17. o. 22 UDB - Upravna Dravne Bezbednost (/Jugoszláv/ Állambiztonsági Hivatal). 23 A Magyar Népköztársaság Belügyminiszterének 24. sz. utasítása. 1954. november 15. BM 10-1376/1954. BM Központi Irattár (a továbbiakban BM KI) Parancsgyűjtemény 1954.29. doboz

Next