Múltunk – politikatörténeti folyóirat 47. (Budapest, 2002)
3–4. szám - TANULMÁNYOK - Barta Róbert: A brit Konzervatív Párt 1918 és 1945 között
re, melyek általában az akkori bel- és birodalmi politika konkrét kérdéseiben állást foglaló konzervatívokat tömörítették. Ilyen volt az Union Defence League, amely fő törekvésének tekintette, hogy megakadályozza az ír belső önállóság biztosítására vonatkozó kormányzati elképzeléseket vagy a Budget Protest League, mely az 1909-es Lloyd George-féle költségvetés konzervatív ellenzőit fogta össze. Ez utóbbi szerveződés hamarosan a szabadkereskedelem és a protekcionista védővámpolitika (Free Traders - Tariff Reformers) híveinek csataterévé változott a későbbiekben pedig Middle Class Defence League néven a szabadkereskedelmi politika képviselőinek táborává vált Másrészt a párt legfőbb szervezetei mellé (CCO, MCCA) számos egyéb szerveződés társult melyeknek feladata a párt népszerűsítése és tömegbázisának a szélesítése volt különös tekintettel a fiatalokra, a nőkre és a munkásságra (Primrose League, Victorian League, Anti-Socialist Union, Constitutional Speakers' League, Junior Imperial League, National Conservative League stb.). Ezek a szervezetek azonban számos tekintetben olyannyira szemben álltak egymással, hogy 1911 őszére úgy tűnt a párt - a legszűkebb pártvezetést kivéve - teljesen szétzilálódik. A továbbiakban a párt talpraállásának és belső megerősödésének három fő tényezője emelendő ki. Egyrészt az új pártvezér, Bonar Law, aki 1911-től folyamatosan biztosította a vezetés stabilitását önbizalmat és offenzív pártpolitikát hirdetett és valósított meg. Másrészt kitört a világháború, amely mintegy „igazolta" a konzervatívok nagy többsége által hirdetett protekcionista gazdaságpolitikát „az ipar és a társadalom összefogását", hiszen a közös, össznemzeti háborús erőfeszítések tükrében a párt úgy jelenhetett meg, mint olyan politikai erő, amely mindig is ezt hirdette. Végül pedig, az előzőekhez szorosan kapcsolódva, a párt által hirdetett hazafias frazeológia kedvező fogadtatásra talált a háborús években ugyanis a társadalom nagy tömegei számára a Konzervatív Párt vált a brit birodalmi egység és dicsőség igazi letéteményesévé. A háború vége teljesen új helyzetet teremtett a brit belpolitikában. Az 1918-as választójogi törvény alapján a korábbi 7,7 millió helyett egyszerre csak 21,4 millió választópolgára lett Nagy-Britanniának, közöttük 8,4 millió nő.8 Ezzel párhuzamosan, a Munkáspárt lavina- 7 Uo. 15. o. 8 Martin Pugh: Popular Conservatism in Britain: Continuity and Change, 1880-1987. Journal of British Studies, 27. k. 1988. július. 7. sz. 261. o.; British Political Facts 1900-1960. (VI. kiadás.) MacMillan. London, 1986. 122. o.