Múltunk – politikatörténeti folyóirat 50. (Budapest, 2005)

4. szám - Tanulmányok - Kerepeszki Róbert: A numerus clausus 1928. évi módosításának hatása Debrecenben

detzky József orvoskari dékán.42 (Vizsgálatukról és ítéleteikről a későb­biekben még szó lesz.) November 3-ra Klebelsberg magához kérette a budapesti és a vidéki egyetemek rektorait, hogy az intézmények megnyitásáról tárgyaljanak. A rektorok beszámoltak az egyetemeken történt incidensekről és a fo­ganatosított intézkedésekről. Délután Klebelsberg tudatta a sajtóval, hogy felhatalmazta a rektorokat: november 7-én megnyithatják az egye­temeket, de csak abban az esetben, ha az ifjúságtól kellő garanciát kap­nak a rend fenntartására.43 Darkó november 5-re, hétfőre rendkívüli egyetemi tanácsi ülést hívott össze. Addigra már biztossá vált, hogy a jogi kari Werbőczy Bajtársi Szövetség, illetve a bölcsészkari Árpád Bajtár­si Szövetség garantálja a rendet. A Csaba Bajtársi Szövetség tagjai azon­ban kijelentették, hogy ők ugyan járnak az orvosi előadásokra, ha meg­nyitják az egyetemet, de amíg a kultuszminiszter nem távolítja el a budapesti egyetemekről az általa felvett zsidó hallgatókat, addig ők nem biztosíthatják tanáraikat arról, hogy a zsidó hallgatókat hagyják majd előadásokra járni. Az Egyetemi Tanács ennek fényében úgy döntött, hogy a debreceni egyetem ezen a héten is zárva marad.44 November 9-én Darkó rektor sajtóközleményben tudatta, hogy a re­formátus hittudományi, jogi, illetve bölcsészeti karon november 12-én, hétfőn ismét megkezdődik a tanítás. A Turul Bajtársi Szövetség november 11-én felhívást intézett a debreceni ifjúsághoz: „A »Turul Szövetség« debreceni kerülete memorandummal fordult a Rector Magnificus útján a nagyméltóságú kultuszminiszter úrhoz, s miután ezen memorandum sarkalatos pontjaira kielégítő választ, az Országos Fővezérségtől pedig parancsot kapott az előadások látogatásának megkezdésére, ezek alap­ján a Kerület Vezérsége elrendeli, hogy azokon a tudománykarokon, amelyek az Egyetemi Tanács határozata értelmében november 12-én megnyílnak, a bajtársak az előadásokat látogassák. A Turul Szövetség debreceni kerületi Vezérsége." November 12-én, hétfőn rendben megkezdődtek az előadások, a ka­rokon több zsidó hallgató is megjelent, és senki sem bántalmazta őket. November 14-én az orvosi kar hallgatói is garantálták a rendet, így a nagyerdei klinikai telep a következő napon megnyitotta kapuit.40 42 Az Egyetemi Tanács jegyzőkönyve. 1928/29-es tanév, V. rendes ülés. (1928. október 30.) 17. sz. 625 etsz. 43 Debreczen, november 4.; Tiszántúli Hírlap, november 4. 44 Az Egyetemi Tanács jegyzőkönyve. 1928/29-es tanév, VI. rendkívüli ülés. (1928. november 5.) 23. sz. 674 etsz. 45 Debreczen, november 9., 13.; Debreceni Független Újság, november 9., 14.; Tiszántúli Hírlap, november 9., 13., 14.

Next