Múltunk – politikatörténeti folyóirat 51. (Budapest, 2006)

2. szám - Könyvek egy témáról - Partizánbosszú Schióban - avagy lehet-e pártatlan a történetírás (Pankovits József)

gott, amely „vitatja a szövegekhez tapadó igazságok ismeretét, ugyanak­kor kritikailag újraértelmezi az Ellenállás megjelenítésével kapcsolatos erkölcsi kategóriákat". Meg akarta vizsgálni és föl kívánta mérni az el­lenállás problémáinak és logikájának összetettebb jelentéseit kijátszó vagy kizáró retorikai stratégiákat, azokat a korlátozó kategóriákat, ame­lyek mítoszokat teremtettek és lehetővé tették a pontatlan és kétértel­mű, az érzelmi identifikációt előnyben részesítő értelmezést. Ez a tárgy konkrétságához mérten kissé elvont, a szerző nyelvészi én­jének megfelelő „ars poetica" pártatlan elemzést ígér, de Morgan a te­matika természeténél fogva nem marad semleges: egyértelművé teszi, hogy ellenállópárti. Az ellenállás különböző (munkásmozgalmi és pol­gári, marxista-ateista és katolikus, liberális és konzervatív) politikai irányzataival viszont nem foglalkozik és az ellenállásból kinövő politi­kummal is csínján bánik; ha mégis színt vall, akkor az ellenállás demok­ratikus, antifasiszta töltését hangsúlyozza, még akkor is, ha az ellenál­lás „legharcosabb" partizánjai mellett kell kiállnia. Schio a háború előtt és alatt a jellegzetesen konzervatív-katolikus „fe­hér" Veneto régió kisebb méretű - mintegy 25 ezer lélekszámú - ipari centruma volt, jelentősebb textiliparral, cementgyártással és fémmeg­munkáló üzemekkel, ahol a lakosság nagy többsége gyári munkás, na­gyobb részében politikailag szervezett munkás. A város tehát amolyan „vörös sziget" a környéken. A munkásmozgalom itt egyidős a 19. szá­zadvégi és 20. század eleji ipari fejlődéssel, a szocialista párt, a szakszer­vezetek megerősödésével. A munkásoknak bőven kijutott az embernyú­zó kizsákmányolásból, később a brutális fasizmusból. A szerző interjúalanyai felelevenítették az egyik gyártulajdonos furfan­gos trükkjét: a tejbe aprított kenyeret a menzán villával kellett „kanalaz­ni", hogy minél több maradjon, és hogy a maradék tejet a következő tur­nusnak is kimérhessék... Az ilyen gyáros természetes szövetségese lett a fasiszta pártnak, amely ugyanilyen természetességgel tett eleget szövet­ségesi kötelezettségének és vad erőszakkal lépett fel a munkássággal szem­ben. Célját azonban nem érte el: a diktatúra csak megedzette az antifa­siszta ellenállás erejét és ezzel együtt „fenntartotta" az osztálygyűlöletet. A schiói emberek tudatában voltak emigránsaik, köztük a spanyol polgár­háború önkéntesei bátor áldozatvállalásának, nem egyszer hősi példájuk­nak, és ez is ébren tartotta bennük a rendszerellenes dac szellemét. A há­borús évekre Schio készen állt a fasizmussal, a német megszállással való leszámolásra. A támogatókat nem számítva erős, ötezer főből álló fegyve­res osztagok küzdöttek a felszabadulásért. Az Ateo Garemi partizánegység 735 halottja nem pusztán statisztikai adat - a szenvedélyek elszabadulás

Next