Múltunk – politikatörténeti folyóirat 52. (Budapest, 2007)
3. szám - Tanulmányok - Csatári Bence: A KISZ könnyűzenei politikája
kuszban és mindenütt kigúnyolják őket. Valami ilyesmit kellene nálunk is csinálni. A KISZ nemcsak politikai célkitűzéseket adhat, hanem kulturális neveléssel közelebb tudjuk hozni hozzánk azokat a fiatalokat, akik nem érdeklődnek a politika iránt." Ehhez hasonlóan fogalmazott Schumer Lajos is: „A KISZ-es fiatalok járjanak el a tánciskolákba, hogy példát mutassanak a párton kívülieknek." A következő felszólaló a fiatalokat egy kommunista és egy párton kívüli részre osztotta és ez utóbbiakhoz soroltakat - Aczél György szóhasználatát átvéve - jampeceknek nevezte, és ellenük az előtte szólóknál még radikálisabb fellépést követelt. Szerinte vezetői szerepre a kulturális életben is kizárólag a kommunista kötődésűek alkalmasak, sőt morális tartást is csak ezek a személyek képviselnek: „...a kulturális házakat nem a mi fiataljaink, hanem a jampecek használják, mert nem lépnek fel ellenük. Hozzáértő, fiatalokat szerető, becsületes, kommunista emberek vezessék a kulturális házakat!" (Szintén ezen a pártbizottsági ülésen hangzott el, hogy a fővárosi ifjúságpolitika további irányelveinek meghatározásához feltétlenül fel kell használni a kerületi pártbizottságok első titkárainak, valamint a KISZ-szel kapcsolatban lévő bizottsági tagoknak a véleményét. Ez utóbbiak rendszeresen eljártak a kerületi KISZ-szervezet vezetőségének és a vállalatok KISZ-alapszervezeteinek gyűléseire.) Érdekes módon az MSZMP fővárosi Végrehajtó Bizottsága 1960-ban hasonlóan elmarasztaló véleménnyel volt az akkori könnyűzenéről, mint a fiatalok nagy része, a kiutat azonban mindkét fél másban látta, mivel más szempontból tartották alacsony színvonalúnak a produkciókat. Az ifjúság néhány év múlva a beatzenében találta meg a választ az elfáradt, anakronisztikussá váló tánczenei áramlatra, míg a párt inkább a tradicionális népzenéhez való visszatérést tekintette célravezetőnek, túlságosan polgárinak, azaz a munkás-paraszt szövetség ideológiájától távol állónak tartva a táncdalénekeseket és zenészeket. A KISZ budapesti kulturális seregszemléje kapcsán a párt Budapesti Végrehajtó Bizottságának 1960. január 4-ei ülésén Hantos János, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese azt az anakronisztikusnak ható kijelentést tette, miszerint a fiataloknak inkább népdalokat kellene énekelniük munka közben, mintsem a „mai, oly nagy népszerűségnek örvendő, semmitmondó, értelmetlen szövegű slágereket". Ezen az ülésen vetődött fel szintén a párt döntési mechanizmusát követve - a pártbizottság által már tárgyalt „huligánkérdés". Kelen Béla, a pártbizottság titkára ehhez kapcsolód 7 Uo. 1. a/4. Az MSZMP Budapesti Bizottsága Végrehajtó Bizottságának iratai. 1960. január 4.