Múltunk - politikatörténeti folyóirat 56. (Budapest, 2011)
2011 / 4. szám - JOGTÖRTÉNET - Németh László Sándor - Tóth Eszter Zsófia: A görög géplakatos, a Mercedes hátsó ülése és a szürke játékmackó. Perek Magyarországon NDK- és NSZK-állampolgárok tiltott határátlépései miatt az 1960-as évek második felében
10 s bízunk abban, hogy más feldolgozások is születnek a kevéssé kiaknázott, szocialista időszakbeli peres iratok alapján. NDK-turisták és a tiltott határátlépés mint „bűncselekmény” fogalma A tiltott határátlépés kérdésköre szorosan összefügg a szocialista országok útlevél-politikájával. Polgárai utazási szabadságáról az állam döntött. Albániában teljes tilalom volt, az országot csak hivatalos kiküldetés keretében hagyhatták el állampolgárai, Romániában és Bulgáriában részlegesen elzárkózó, Magyarországon és Lengyelországban valamelyest megengedő 1956 után. Az NDK-állampolgárok mozgástere Lengyelországtól Bulgáriáig terjedt. Dunai Andrea kutatásai szerint az NDK állampolgárai az 1960-as évek közepétől utazhattak külföldre rendőrőrsökön igényelhető betétlappal, amelyet a határállomásokon a személyi igazolványukkal együtt kellett felmutatniuk. A keletnémet Állambiztonsági Minisztérium 1964 májusában úgy döntött, hogy az embercsempészet hatékonyabb feltárása céljából a szocialista országokban operatív csoportokat állít föl. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy Stasi-alkalmazottak figyelték az NDK- ból kiutazókat, így a Balatonon nyaralókat is. A periratok alapján nem derül ki, de elképzelhető, hogy az általunk elemzett perek főszereplőit is folyamatos állambiztonsági megfigyelés alatt tartották, és felkészültek arra, hogy leleplezzék őket, amikor tiltott határátlépést követnek el. Elképzelhető azonban az is, hogy sokan nem kerültek az állambiztonság látókörébe, és ténylegesen rutinellenőrzés során szűrték ki őket a határátlépők közül. A tiltott határátlépés az 1956-os forradalom után úgynevezett ellenforradalmi bűncselekménynek számított.10 Értelmezése azonban nem 8 Dunai Andrea: Nyaralók megfigyelés alatt. I. m. 410. 9 Dunai Andrea: A Stasi és a Balaton. Történelmi szezonvég. Élet és irodalom, 2009/28.; Slachta Krisztina: Állambiztonság és idegenforgalom a Balaton partján. Német-német találkozások 1961-1989 között Magyarországon. In: Gyarmati György (szerk.): A Páneurópai Piknik és határáttörés húsz év távlatából. L’Harmattan Kiadó, Sopron-Budapest, 2010.39-58. 10 E kérdéskörről részletesebben lásd Németh László Sándor: A Zala megyei bíróságok ítélkezési gyakorlatának kialakulása és az ügyvédi védelem az „ellenforradalmi" bűncselekményekben. In: Szederjesi Cecília (szerk.): Megtorlás évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon. Salgótarján—Budapest, 2008.197-232.; Magyar Országos Levéltár (MOL), Igazságügyminisztérium, Bírói Főosztály, 1959. XIX-E-1-J.