Múltunk - politikatörténeti folyóirat 56. (Budapest, 2011)
2011 / 3. szám - KORKÉPEK ÉS LÁTSZATOK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT - Szécsényi András: Végváry József pályája: a Turul Szövetségtől az ÁVH-ig
15 között harminckét új bajtársi tagegyesület alapításában vett részt,38 s köztük kiemelten szerepeltek a budapestiek. Ennek elsődleges oka Kerepeszki Róbert szerint az, hogy az 1930-as évek derekára a gazdasági világválság mintegy mellékhatásaként felerősödött az antiszemita hullám, és ez bajtársiegyesület-alapítási kedvvel járt az egyetemeken; másfelől pedig érzékelhető volt az ideológiai-társadalmi nyitás igénye, az új értelmiség megjelenése. Így történt, hogy 1933-ban összesen hetvennégy tagegyesülete, 1935-ben több mint kilencven, 1938/1939-re, Végváry leköszönésének idejére pedig hozzávetőlegesen száz tagszervezete volt a Turulnak.39 A náci Németország hatása is érződött abban, hogy a tagok jelentős része az évtized derekára a nyilas típusú pártok felé húzott, s ha hihetünk a rendőrségi jelentéseknek, kijelenthetjük: 1937-re a „turulisták egy része beszervezett tagja a különböző nyilaskeresztes frakcióknak, minek következtében a baloldal- és antiliberális tüntetések előkészítése és propagálása két irányból folyik”.40 Emellett ez idő tájt létesültek olyan lényeges intézmények, amelyek valóban említésre méltó szerepet játszottak a harmincas évek egyetemi életében, szórakozást, sportolást biztosítva, illetve segítve az ifjúság szociális gondjain. A Végváry vezette irányító testület 1933 és 1938 között az alábbi alintézményeket hozta létre és tartotta fenn:41 Turul Menza, Turul kollégium, Turul vár, Turul lőtér, Turul vízi- és sporttelepek, Turul nyelvtanfolyamok, Turul színház- és sportjegyiroda, Turul szemináriumok (utóbbiak „a világnézeti nevelés és a továbbképzés céljait szolgálják”), Turul Munkatábor (1938-tól 1944-ig Egyetemi és Főiskolai Önkéntes Nemzeti Munkaszolgálat néven), Turul Sütőüzem, Turul Vaskereskedelmi Vállalat. Mellettük, alacsonyabb (kerületi, egyesületi) szinten ugyancsak virágzó, polarizált élet pezsgett. Említésre méltó a Végváry kezdeményezésére. Kovácsevics (később: Nagykovácsy) Milenkó ismert szélsőjobboldali érzelmű nagyvállalkozó anyagi segítségével a tető alá hozott budapesti Werbőczy Bajtársi Egyesület Sütőüzeme, ahol a fővárosi egyesületi tagok igen kedvezményesen vásárolhattak élelmiszert, nem utolsósorban pedig munkalehetőséget találtak.42 Végváry gyakorta maga is vendégszerepelt bajtársi esteken, díszüléseken, kerületi vacsorákon, követtáborokon - az alkalmak számából ítélve úgy tűnik, élvezte a tisztével járó előnyöket. Nemcsak a babért aratta le, de úgy tetszik, 38 Haeffler István, i. m. 397. 39 Kerepeszki Róbert: A Turul Szövetség országos és debreceni szervezete 11919-1945. I. m. 57-59. 40 MOLK 149 551/7.1.d.,5.o. e. 173. 41 Bajtárs, 1935. június. 3-4., illetve a Turul Szövetség egyéb kiadványai. 42 Bajtárs, 1935. március 15.