Múltunk - politikatörténeti folyóirat 61. (Budapest, 2016)
2016 / 3. szám - SZEMLE - Csunderlik Péter: Forrást kutat, nem vért itat (Deák István: Európa próbatétele. Együttműködés, ellenállás és megtorlás a második világháború alatt. Ford.: Bánki Vera. Argumentum, Budapest, 2015.)
Csunderlik Péter: Forrást kutat, nem vért itat Németországra, mint a sztálingrádi vereség” (107.). Deák István szerint ekkor lett volna esély Magyarország kilépésére is, de ahelyett, hogy a németek ellen fordultak volna, a magyar erők inkább a területi revíziót választották, és támadást indítottak Erdély déli része ellen (ahova napokkal később úgyis megérkezett a Vörös Hadsereg, és ennek következményeivel maguk a döntéshozók is teljes mértékben tisztában voltak). Egy, a legvégsőkig kiélezett helyzetben a magyar vezetők inkább az újabb területszerzést választották, és első intézkedéseik egyikeként kötelezővé tették a sárga csillag viselését. „A magyarok, amikor nem követték a román példát, elveszítették az utolsó lehetőséget arra, hogy elkerüljék hazájuk csaknem teljes pusztulását” (108.) - írja Deák erről a tragikomikus végjátékról. „Biztosan volt egy pont, amikor dönthettünk volna máshogy is” - filozofálnak hurokkal a nyakukban Tom Stoppard drámájának, a Rosencrantz és Guildenstern halottnak a sodródó „hősei”, és az Európa próbatétele végigvezet a döntési helyzetek sokaságán, amely nemcsak a magyar, hanem az európai történelem mélypontjához vezetett. Deák az első világháborút követő, teljesen elhibázott közép-európai „rendezést” teszi felelőssé azért, hogy Közép-Európa kölcsönösen féltékennyé tett népei még csak meg sem próbálták egyesíteni erőiket a „náci fenyegetés” ellen (48.). Deák István nem tartózkodik attól, hogy feltegye a „mi lett volna, ha” kérdését, amelytől a történészek (szerintem hibásan) hagyományosan elhatárolják magukat. Eljátszik egy korai Hitler-ellenes összefogás lehetőségével, noha ez valóban „utópikus” elképzelésnek tűnik a felsorakoztatott „realista” ellenérvek tükrében, amelyekkel épp az összefogás elmaradását magyarázza Deák. Például a demokratikus berendezkedésben való hit elvesztése, a gazdasági világválságból leggyorsabban kilábaló „fasiszta” rendszerek iránti csodálat, vagyis hogy a leendő „áldozatok” maguk is elhitték „alsóbbrendűségüket”, amelyet ékesen bizonyít a franciák krónikus „önbizalomhiánya”. Ennek köszönhető, hogy 1939 szeptemberében a francia hadsereg nem támadta hátba az éppen Lengyelországban lekötött Németországot, holott a nyugati fronton számszerűen jelentős erőfölényben voltak. Ehelyett a Maginot-vonalban gubbasztot 263