Múltunk - politikatörténeti folyóirat 62. (Budapest, 2017)

2017 / 2. szám - MUNKÁSTÖRTÉNET-ÍRÁS - Kiscsatári Marianna: Fénnyel írott munkásmúlt. A munkásság fényképes megörökítése a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében

Munkástörténet-írás keresett személyt: „polgárias”, „úrias”, „molnárias”, „cselédes”, „munkás kinézetű”, „iparos külsejű”. Egyértelmű tehát, hogy a külső kinézet, legfőképp a viselet alapján történt a társadalmi hovatartozás megállapítása. Tehát a viselt ruha messzemenően alkalmas volt az egyes emberek társadalmi helyzetének kifeje­zésére. S hogy milyen volt a korabeli viselet, főleg a fotókról, a korabeli lapok tárcáiból és a hirdetésekből tudhatjuk meg.­ A már említett két újság mellett a Vasárnapi Újság volt a korszak legtöbb fotográfiát közlő orgánuma, de ez a lap csak ritkán tett közzé munkásokról szóló tudósítást. A szakszervezeti mozgal­mak 20. század eleji erősödésével jelennek meg az első képes, „akcióban”, utcán, majd saját közegükben megörökített felvéte­lek: Müllner János riportjai, Tábori Kornél „szociojelentései”,­ később Gyagyovszky Emil, Szélpál Árpád képes beszámolói a Népszavában, a Kassák Lajos köré szerveződő Munka-kör tevé­kenysége­­ szintén meghatározó volt a 20. század első felének munkásábrázolásában. Kiadványuk, egy fotós könyv 1932- ben jelent meg A mi életünkből: Aus unserem Leben címmel Budapesten.­ A források és elérhetőségük A modern kori magyar munkásság társadalomtörténeti kutatá­sának keretében folyó képi-fotográfiai vizsgálathoz az anyagot a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának (MNM­TF) gazdag gyűjteményéből­ merítettem. A Tár felosztása részben eseménytörténeti - „történeti” anyagról lévén szó­­, amelyen be­lül kronologikus és tematikus módon kerülnek archiválásra a fényképek, részben pedig tartalmi szempontok szerint történik.­ ­ A korabeli öltözködés kérdéseihez lásd F. Dózsa Katalin: Letűnt idők, le­tűnt divatok. Magvető Kiadó, Budapest, 1987. 5 Tábori Kornélról lásd Albertini Béla: Az első magyar szociofotó „album”. Budapesti Negyed, 2005/47-48. 1-2. 6 Kassák Lajos (szerk.): A mi életünkből. A Munka első fotókönyve. Aus unserem Leben. Fotobuch der Munka. Munka, Budapest, 1932.­­ Pintér János (szerk.): A 200 éves Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményei. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2002.

Next