Múltunk - politikatörténeti folyóirat 64. (Budapest, 2019)

2019 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Bartha Ákos - Pócs Nándor - Szécsényi András: Egy hosszan „ébredő” túlélőművész. Zsabka Kálmán pályarajza (1897-1971) I. rész

162 Tanulmányok gasabb igényeket is kielégítő és országos nevekkel bíró gárda fe­lett rendelkezik. Tekintettel arra, hogy legelsősorban a bajtársi összesség feladata a magyar dal, zene és művészet megmentése és terjesztése, felkérik a Vezérségeket, hogy a jövőben, ha bár­milyen művészi megmozdulást csinálnak, műsorát a Szépmíves törzs segítségével állítja össze s előadóit, amennyiben arra szükség van, a Szépmíves törzs segítségével válassza ki.”114 Az egyesület alapítása során írott turulista ismertetés ennek kapcsán kikelt a Magyar Zeneszerzők és Zeneírók Szövetkezete ellen is, amennyiben tagjai „fajzsidók, akik természetesen a maguk fajtáit részesítik olyan mérhetetlen előnyökben, amelyre csak igazán fajtiszta zsidó képes”.115 A törzs egyébként nem volt más, mint a szövetség művészeti kérdésekkel foglalkozó bajtár­si tömörülése (amely a Színművészeti Akadémia és az Országos Színészegyesület keresztény-nemzeti érzelmű hallgatóit fogta össze a végzettekkel együtt, továbbá „magába foglalta a ke­resztény filmszakembereket” is), s rövid időn belül Szépmíves Bajtársi Egyesületté alakult.116 Az egyesület vezéri tisztét rövidesen átvevő - s a Turul hi­erarchikus felépítésének megfelelően ezzel karöltve, annak arculatát is meghatározó - Zsabka Kálmán megreformálta az egyesületi életet, törzseket alapított egy-egy részterület ellá­tására. A testület elsősorban koncertek, táncmulatságok, elő­adóestek szervezésével foglalkozott, bemutatkozási lehetőséget biztosítva a szélsőjobboldal különféle eszmeáramlataihoz kötő­dő alkotóknak. Ez természetesen azzal járt, hogy jobbára köze­pes vagy annál is gyengébb „művészek” munkáit preferálták, ugyanakkor élvonalbeli, szélsőjobboldali kötődésekkel is bíró írók, költők (például Sinka István, Erdélyi József) művei is tá­mogatásban részesültek. Zsabka kortársaiétól merőben eltérő, kirívó öltözködési szokásokkal bírt: az egyesület fajvédő alap­állását hangsúlyozandó csizmában, zsinóros magyaros ruha- 114 Bajtárs, 1936. február 20. 5. 115 Bajtárs, 1935. március 1. 2. 116 Az egyesület székhelye: Budapest, VII. Rákóczi út 42. MNL OL K-148. 1075. csomó 17. tétel, 8645. sz.­­Turul Szövetség Szépmíves Bajtársi Egyesület vezérsége, 12.

Next