Munka, 1932 (4. évfolyam, 21-26. szám)
1932-01-01 / 21. szám
ünnepélyes hangulatát, hiszen tudjuk, hogy ez a hangulat a küldöttek 563 alaphangulatából tevődik össze. A 266 ember nem a szociáldemokrata párt tagságának reprezentáns képviselője, inkább csak titkárok, elnökök és egyéb kisebb-nagyobb funkcionáriusok gyülekezete. A 265 küldött közül pedig 104 a szakszervezetek képviseletében van jelen. A további 161 így rétegeződik: 46 pesti, 20 környékbeli, 60 vidéki, 35 hivatalból delegált résztvevő. Ha összeadjuk a szakszervezetek küldötteit és a hivatalból delegáltak számát, láthatjuk, hogy a kongresszus már csak összetételénél fogva sem lehet egy politikai munkáspárt döntő befolyással tanácskozó” testületé. A kongresszus a szokásos három nap helyett az idén csak 22 órát ülésezett. Két délutánon szünetet kellett tartani, mert ez alatt az idő alatt a gyönyörű terem valami polgári táncmester tánctermévé alakult át. Valószínűleg a jelmondatos föliratok is ennek a vidám társaságnak a kedvéért maradtak el a falakról. S ezt így illő nekünk is tudomásul vennünk, mert az élet nehéz s a szervezetek kasszái üresek. Lehet azonban, hogy az üres kasszák nemcsak a fizető tánciskolák szükségességéről, hanem az osztályharc elméleti és gyakorlati elhanyagoltságáról is tudnának egyet-mást mondani. De ne okoskodjunk, maradjunk a kongresszusnál, amelynek zászlóerdejében olyan nyugodtan szunyókálnak az emberek, mintha valami árnyas ligetben üldögélnének. Tekintettel az általános gazdasági leromlottságra, csak három külföldi párt képviseltette magát a kongresszuson egy-egy küldöttel. Ausztriából Julius Deutsch, az osztrák köztársaság volt hadügyminisztere volt jelen s egyben a Szocialista Munkásinternacionálét is ő képviselte. Csehszlovákiából Ivan Markovics, a csehszlovák köztársaság volt hadügyminisztere jött el. Németországból pedig Karl Hildenbrand, a német birodalmi gyűlés képviselője. A vendégek szokás szerint örömmel üdvözölték a kongresszust s testvéri szolidaritásukról biztosították a magyar proletariátust. Minden ment simán, egyedül Hildenbrand lelkesedte magát túl a kereteken s miután elárulta nekünk, hogy Hitler politikai bizalmasai zsidó származásúak, kijelentette, hogy „a mai rossz helyzetben sem szabad pesszimistáknak lennünk, mert azt senki sem tagadhatja, hogy amit a kereszténység kétezer év óta hirdet: „békesség a földön a jószándékú embereknek“, azt egyedül a szociáldemokrácia valósíthatja meg. Hiszen megmutatta a háború előtt, alatt és után, hogy ő a béke egyetlen záloga“. Ha még éltek volna bennünk kétségek, hogy nem ünnepségen, hanem mozgalmi tanácskozáson vagyunk jelen, akkor ezek a kijelentések kellemetlenül leptek volna meg bennünket, de így örültünk szomszédaink elszomorodott ábrázatának s mint karzati vendégek, oldalunknál egy-egy rendező gárdistával, türelemmel vártuk az elkövetkezendőket. Farkas István, Buchinger, Weltner, Szeder és Peyer elvtársak ismertették a kongresszus napirendi pontjait. I. pont: A pártvezetőség, a parlamenti frakció és az ellenőrző bizottság jelentése. Farkas elvtárs azzal a bejelentéssel kezdte beszédét, hogy az elmúlt mozgalmi esztendő hasonlíthatatlanul súlyosabb volt, mint az előző évek. A politikai és gazdasági válság idején két választást küzdött végig a párt, az országgyűlési és a községi választást Budapesten. Aztán még beszél erről is, arról is, sajnos, általános unalom közepette. De annyit azért meg lehetett hallani a beszédből, hogy annak dacára, hogy még ma is élethalál harcot kell vívnunk minimális jogainkért, büszkék lehetünk a két választás eredményére. Ennyi volt a beszámoló lényege és egy szó sem arról, hogy a két választás szavazateredménye milyen kerületekből és a népesség milyen fémunka